56 | DIPLOMATA

Mindig van új útThere is always a New Way

When preparing for retirement everybody has to take the option of re-planning. Those who don’t make a program for some 30 years ahead, will have empty, sad and uneventful times. Éva Bodrogi is not one of them. She has studied, taught and brought up children for decades. So she hasn’t had so much time for art. Yet, her childhood dream was to create and to show her talent in some genres of art.

– I was literally drawing throughout my childhood – says the art teacher who lives in Zamárdi. To the satisfaction of my teachers in the school I regularly painted the illustra-tive tables and the notice board.

PP Such a kid should go to an art school… – After the primary school I had the same

idea, but due to the over-application I wasn’t accepted either in the Secondary Art School, or in the Collage of Applied Arts after my final exam. I attended a secondary school of economics – I didn’t like it – but I was an enthusiastic illustrator of the school maga-zine. The following year – without any special qualifications – I started to teach in the first four classes of a primary school. I had my lessons – even grammar and mathematics – by drawing on the board while explaining, so the curriculum was easier to understand, and the children were happy about it. While working I attended the Budapest Teachers’ Training College and then the ELTE Teach-ers’ Training College majoring in biology and geography.

PP Then You began to teach teenag-ers… – Yes, upper classes in the primary school

and grammar school students as well. Every year I was also a form-master. Besides helping the students learn about animals and plants of distant countries by making board illustra-tions a usual, my students and I made the class decoration and the scenery for the school plays together as well.

PP It seems You didn’t care of Your art career for a long time, because You used

Nyugdíjas korára készülődve mindenkinek élni kell az „újratervezés” lehetőségével. Aki nem készít programot az előtte álló – talán harminc évre – arra üres, szomorú esemény-telen idők várnak. Bodrogi Éva nem tartozik ezen emberek csoportjába. Évtizedeken át tanult, tanított, gyerekeket nevelt emellett kevés ideje jutott művészi tevékenységre. Ám gyermekkorától dédelgetett álma volt, hogy alkosson, hogy valamilyen képzőművészeti műfajban megmutathassa tehetségét.

– A szó szoros értelmében végigrajzoltam a gyerekkoromat – mondja a Zamárdiban élő művésztanár. – A suliban tanáraim örömére én festettem a szemléltető tablókat és rend-szeresen a faliújságot is!

PP Egy ilyen gyereknek művészeti gim-náziumban van a helye...

– Általános iskola után én is így gondoltam, de a túljelentkezés miatt nem vettek fel a Kis-képzőbe és érettségi után az Iparművészeti Főiskolára sem. Közgazdasági szakközépis-kolába jártam – nem szerettem –, azonban az iskolaújságunknak lelkes illusztrátora let-tem. A következő évben – még képesítés nél-kül – alsó tagozatosokat kezdtem tanítani. Úgy tartottam az óráimat – még a nyelvtant

meg a matematikát is –, hogy magyarázat közben rajzoltam a táblára, így érthetőbbé vált a tananyag, a gyerekek pedig örültek ne-ki. Munka mellett elvégeztem a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, utána pedig az ELTE Tanárképzőn a biológia, majd a földrajz sza-kot is.

PP Ezután már kamaszokat is tanítha-tott...– Igen, felsősöket és gimnazistákat is. Min-

den évben osztályfőnök is voltam. Amellett, hogy jó szokásom szerint táblai illusztrációk-kal segítettem az állatok, növények és távoli tájak formakincsének megtanulását, a diák-jaimmal együtt csináltuk az osztálydekoráci-ót és a szerepléseink díszleteit is.

PP Úgy tűnik, hogy hosszú időn át nem igazán törődött a művészi önmegvaló-sítás kérdésével, hiszen minden energiá-ját mindig az adott közösség javára fordította.

– Nekem sokáig ez természetesnek tűnt. Három fiam tisztességes felnevelése és a ta-nítás volt a legfontosabb számomra. Amikor már azt hittem, hogy az egykori áhított ál-mom – az, hogy művészeti képzésben része-sülhessek – nem teljesül, ez is sikerült! Há-rom csodálatos évig járhattam Kaposvárra. Minden képzőművészeti műfaj alapjait elsa-játíthattam, és 2007-ben a tanárképző főis-kola rajz–vizuális kultúra szakán diplomáz-tam.

PP Hogy szeretett bele a kerámia műfa-jába?– A szomszédom járt egy nyugdíjasklubba

agyagozni, hívott, én is kipróbáltam. Rabul ejtett az agyag! A különleges technika! „Bün-tetlenül” lehet hozzáadni és elvenni az alap-anyagból és, bármi formázható belőle... Rá-jöttem, hogy a hagyományos edények készí-tése nem érdekel, engem mindig az ember arckifejezései, mozdulatai, gesztusai inspirál-tak. Kezdetben nem hitték a többiek, hogy a kiégetésre szánt szobrokat otthon én készítet-tem. Csúnyán is néztek rám, miért hordom tele a kemencéjüket mindenfélével? De aztán ott, előttük „gyúrtam ki” egy anyukát, a kis-lányával és akkor befogadtak, és megrendelé-seket is kaptam tőlük.

DIPLOMATA | 57 DIPLOMATA | 57

PP Mikor volt az első kiállítása?– 2009-ben a budapesti Unió Galériában,

egy kicsi teremben. Arra kaptam megbízást, hogy készítsek 17 darab, falakra akasztható 50×70-es kerámia-domborművet. Előtte csak körplasztikákat csináltam, fogalmam sem volt, hogy ezt a felkérést hogyan fogom telje-síteni? Aztán rájöttem, hogy az iskolai rajz-táblák pont ekkorák. Így azt találtam ki, hogy a megformázott és kiégetett agyagdarabokat ezekre fogom felragasztani! A különlegessé-gük még abban is megmutatkozik, hogy a fafelületre tájat, enteriőrt is festek, ezzel to-vább fokozom a perspektívát.

PP Az első sikerek óta lassan eltelt egy évtized, és manapság több ideje jut az alkotásra is.

– Négy éve nyugdíjas vagyok és elmond-hatom, hogy „aktív” életemben is sokat dol-goztam, de most még többet... Illetve sokkal többfélét csinálok! Nem számoltam össze, hogy 2009 óta hány kiállításom volt, galéri-ákban, művelődési házakban, hotelekben, éttermekben, könyvtárakban, iskolákban. Munkáimmal az ország nyugati felétől a leg-keletebbi részéig mutatkozhattam be. Az el-múlt négy évben sem szakadt meg ez a folya-mat, több mint tíz tárlaton szerepeltek a műveim. Mikor az Iparművészetire jelentkez-tem, akkor nem jött össze, aztán később posztgraduális képzés során elvégezhettem volna, de akkor már, annyi tapasztalattal a hátam mögött nem éreztem szükségesnek, könyvművészeti szakot választottam volna... De! – én azt hiszem, ha nagyon rajta vagyunk, az álmok megvalósulhatnak, hiszen én most grafikusi feladatokat is kapok. A Miskolci Irodalmi Rádió kiadójától folyamatosan ér-keznek a megbízások, lassan egy tucatnyit már teljesítettem is. A kötetek egy részének csak a színes borítóját álmodom meg, né-hánynak pedig az illusztrációit, a könyvben lévő fekete-fehér rajzokat is én készítem el.

PP Vizsy Ferenc is felkérte A két hangya kalandja című, mesekönyve illusztrá-lására.

– Igen, Nagy Bandó András ismertetett össze a mosonmagyaróvári íróval, és közel egy évig tartó, varázslatos közös munka követke-zett! A tavalyi évben ennek a bűbájos műnek

– mely egyben az ismeretterjesztést is szolgál-ja az 5–12 éves korosztály számára – a színes világában éltem. El kell mondanom, hogy a helyszínek elképzelése során én is „összemen-tem”, és mindig a kicsi hangyák szemszögéből készültek el a rajzok. 2017 őszén a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban volt az első

all the energy to the benefit of the com-munity You worked with. – It seemed only natural to me for a long

time. Bringing up my three sons decently and teaching were the most important tasks to me. When I thought my old dream to learn to be an artist would never come true, it finally happened! I could study in Kapos-vár for three wonderful years. I learnt the basics of all the genres in art and in 2007 I graduated from the Teachers’ College major-ing in drawing and visual culture.

PP How did You fall in love with ce-ramics? – My neighbour attended a pensioners’

club to work with clay and invited me to go and try it. I was mesmerised by that mate-rial! That special technique! You could add and take away from it with “no consequenc-es”, and anything can be made of it… I re-alised I was not interested in the decoration of traditional pottery, as I had always been inspired by people’s faces, movements and gestures. At the beginning the others wouldn’t believe I made the sculptures I took to be burnt. They gave me awkward looks why I was putting all kinds of stuff in their oven. But then I made a mother and child in front of them, and then I was accepted and they even gave me orders.

PP When did You have Your first exhi-bition? – In 2009 in a small room of the Unió

Gallery, Budapest. I was commissioned to make 17 ceramics relief sized 50x70 cm, which could be hung on the walls. Previ-ously I had only made round plastic figures, so I had no idea how I would make these pictures. Then I realised that the school boards are exactly the same size. So I de-cided to stick the formed and burnt clay pieces on them! Their special quality is also shown as I paint scenery or interiors on the wooden board, which can enhance the per-spective.

PP Since the first success nearly a dec-ade has passed and today You have more time for creative work. – I retired four years ago and I can say I

worked a lot in my “active” years, but I work even more now… Or rather I do more kinds of things! I haven’t counted how many exhi-bitions I have had in galleries, cultural cen-tres, hotels, restaurants, libraries and schools since 2009. I could introduce my works eve-rywhere from the Westmost part of the coun-

try to the Eastmost border. This process haven’t got cut in the past four years, as my works have been displayed in more than ten exhibitions. When I applied for the College of Applied Arts I wasn’t successful, but later I could attend it within the framework of postgraduate education. Yet then, with so much experience I didn’t feel it necessary, and I would have chosen book making art… Yet, I still believe if one wants something really hard, dreams can come true, as I keep receiving graphic work commissions. Orders keep coming from the publisher of the Mis-kolc Literature Radio, and I have nearly made a dozen of them. I only make the coloured covers of some books, and sometimes I also make the illustrations, the black and white graphics in the books.

PP Ferenc Vizsy asked You to illustrate his fairy tale book entitled The Adven-ture of Two Ants. – That’s right. András Nagy Bandó in-

troduced me to the author from Mosonmag-yaróvár, and then a fabulous cooperation began for nearly a year. Last year I lived in the colourful world of this charming book, which is also educational for the children aged 5-12. I have to say when visualising the scenes I also shrank and made the drawings from the tiny ants’ point of view. In the au-tumn in 2017 the first book launch was in the Heim Pál Children’s Hospital, where one of the sponsors gave the General Manager 100 books for the sick children. Many more book launches followed, where a lot of chil-dren from kindergartens and schools could see the book. Real joy is that the book had

58 | DIPLOMATA

könyvbemutató, ahol az egyik szponzor a főigazgató asszonynak átadta a beteg gyere-keknek szánt 100 kötetet. Ezután még sok könyvbemutató következett, ahol rengeteg óvodás és kisiskolás ismerhette meg a művet. Igazi öröm számomra, hogy a nagy érdeklő-désre való tekintettel a kötetet már újra ki kellett nyomtatni...

PP A sok elfoglaltság mellett nagy fába vágta a fejszéjét!– Igen, a sokrétű feladatok most már fo-

lyamatosan kísérik a napjaimat. Ám az „Élet-fa”, a több mint két négyzetméteres kerámia-domborműnek a megálmodása és létrehozá-sa messze kiemelkedik a többi közül. A tíz figura majdnem életnagyságú, és minden életkor szerepel közöttük. A felnőtt alakok vörös terrakottából vannak, a tisztaságot és a jövőt képviselő gyerekeké pedig fehér agyag-ból. Mögöttük látható öreg tölgy az életfa szimbóluma. A kompozíció darabjai az idő-járás minden viszontagságát kiálló falapra vannak felragasztva. Az alkotást masszív keret veszi körül és a végén golyóálló üveg került elé, így hatszáz kilót nyom. Jelenlegi lakóhelyem, Zamárdi tíz éve kapta meg a városi rangot. A város Egészségkertjében májusban ennek az eseménynek a tiszteleté-re került sor – többek között – az én kerámia-

domborművem felavatására is. Azóta köztéri szoborként „éli az életét”. Előtte azonban egy bozótos helyén az Egészségőr Egyesület tag-jainak segítségével, kitartó, társadalmi mun-kájával, gyönyörű parkot alakítottak ki. En-nek a pezsgő közösségi életet élő Balaton-par-ti kisvárosnak, kreatív kezdeményezéseit legtöbbször az önkormányzat is támogatja, és a tervek így megvalósulhatnak.

PP Gondolom a nyara sem csak lábló-bálással telt el...

– De nem ám! Ötödik éve szervezem Za-márdiban a Kreatív Kézműves Hetet, melyen nemcsak a helyiek, de a nyaralók is részt vesz-nek. Apró gyerekektől a nagyszülőkig jönnek alkotni, mindenféle anyagokból, csodás tár-gyakat. Szakmai fejlődésemre is szántam időt. A Magyar Nemzeti Galéria GYIK Műhelyé-ben különleges szemléletet tanultam, tájépí-tészetről, utcaszobrokról, fény-tér-szín kísér-

letekről, térhúrokról, nonfiguratív technikák-ról, balsafa-konstrukciókról, ehető dombor-művekről. Felsorolni sem tudom, hogy egy héten át, a közel 40-féle alkotást létrehozásá-hoz mennyiféle nyersanyagot használtunk, Zamárdiban újra tanítok, rajzot és művészet-történetet felsősöknek. Frissen szerzett tudá-somat így a tanítványaimmal is meg tudom osztani. Szintén a nyáron történt, hogy a siófoki Vakok és Gyengénlátók Egyesületének egyik programjaként a letapogatható dom-borműveimből nyílt kiállítás. – Erős, pozitív kisugárzása van a műveinek! – mondta az egyik vak házaspár.

PP Milyen tervek foglalkoztatják ma-napság?

– További kiállításokra készülök. A biztos-nak tűnő helyszínek: Budapest, Siófok, Kecs-kemét és Mosonmagyaróvár. Természetesen a tanítás mellett, folyamatosan szakköröket is tartok. Egy budapesti magánóvodában a kicsikkel fogok agyagozni, az apró kezek aján-dékokat készítenek szeretteiknek. Természe-tesen új területeken is szeretném kipróbálni magam. Már a közeljövőre is körvonalazódik néhány teljesen szokatlan feladat! Éjjel-nappal ötletelek, és teljes erőbedobással fogom telje-síteni a megbízást.

Szendi Horváth Éva

to be printed again due to the great interest shown…

PP In addition to Your many activities, You started an even bigger project! – Yes, I always have many things to do

every day. But the visualisation and making of the “Tree of Life” ceramics relief of over 2 sqm would emerge out of all. The ten figures are almost life-size and they show every age. The adult figures are made of red terracotta, whereas the children representing purity and future are made of white clay. Behind them there is an old oak tree, symbol of the Tree of Life. The pieces of the composition are stuck on a weather-proof board, the work has a strong frame and it is covered with bullet-proof glass, so the whole piece weighs 600 kilograms. The place where I live now, Zamárdi became a town 10 years ago. Paying tribute to this event, in May my ceramics relief was also unveiled in the Health Garden of the town. Since then it has been a public space sculpture. Previously, however, a beau-tiful park was made in the place of a bushy thicket with devoted voluntary work by the members of the Health Guard Association. The creative initiatives of this buzzling town

at Lake Balaton are usually supported by the local government, so the plans can be exe-cuted.

PP I think You were busy in summer, too… – Indeed. I have been organising the

Creative Crafts Week in Zamárdi for five years. It is attended not only by locals, but also by the holiday makers. A lot of people from little children to grandparents come to create wonderful objects from all kinds of materials. I also gave time for my profes-sional improvement. I learned special views about landscape architecture, public place sculpture, light-space-colour experiments, space strings, nonfigurative techniques, bal-

sawood constructions and edible reliefs in the GYIK Workshop of the Hungarian Na-tional Gallery. I cannot even recall how many kinds of materials we used for the nearly 40 kinds of works in a week. In Zamárdi I teach again: drawing and art his-tory for the upper classes in a primary school. This way I can share my newly gained knowledge with my students as well. In the summer an exhibition of my tactile reliefs was opened as a program of the Siófok Fed-eration of the Blind and Partially Sighted. – As a couple said: “Your works have a strong and positive impact!”

PP What plans have You got now? – I am preparing for more exhibitions.

The venues already set are: Budapest, Siófok, Kecskemét and Mosonmagyaróvár. Of course, in addition to teaching, I have special classes as well. In a private kindergarten in Budapest I will teach clay figure making. Those small hands will make gifts for their loved ones. And I definitely would like to try new fields. In the near future I will have some unusual tasks. I have new ideas night and day, and I will do it with all of my strength.