SZÍNJÁTÉK

1

C o r a C a r m a c k

SZ Í N J ÁTÉK

Fordítás: Lukács Andrea

CORA CARMACK

2

Cora Carmack: Faking It

First published in the United States of America in 2013

by William Morrow Paperbacks,

an imprint of HarperCollins Publishers

Copyright © 2013 Cora Carmack

Hungarian translation © Lukács Andrea, 2013

© Content 2 Connect, 2013.

ISBN 978-615-5248-97-9

Minden jog fenntartva. A mű egészét vagy bármely részletét

tilos sokszorosítani, reprodukálni, adathordozón tárolni,

bármely elektronikus, mechanikus vagy egyéb rendszerben

továbbítani, és változatlanul vagy változtatva újra

felhasználni a jogtulajdonosok előzetes írásbeli engedélye

nélkül.

Borító: Oscar Eduardo Mateo

Nyomdai előkészítés: Bognár Anett

Borító fotó: © Masterfile.com

Szerző fotója: Matt Tolbert

Kiadja a Content 2 Connect Kft., Budapest, 2013.

Felelős kiadó: Pájer Donát

Készült: Kinizsi Nyomda, Debrecen

www.content2connect.com

info@content2connect.com

SZÍNJÁTÉK

3

1

Cade

Az ember azt gondolná, hogy már hozzászoktam.

Hogy nem érzem úgy minden egyes alkalommal, amikor

együtt látom őket, hogy rozsdás tőr fúródik a szívembe.

Hogy már nem teszem ki magam annak a kínnak,

hogy mással lássam a lányt, akit szeretek.

Egyik sem lenne igaz.

Északkeletről hidegfront érkezett a városba, ezért

Philadelphiában csípős volt az idő. A tegnapi hó ropogott a

csizmám alatt. A hang szokatlanul hangosnak tűnt, mintha a

kivégzésemre indulnék, nem pedig kávézni a barátaimmal.

A barátaim!

Felnevettem egy olyan nem-is-igazán-vicces típusú

nevetéssel, mire a lélegzetem fehér felhőben áramlott ki a

számon. Láttam őket a sarkon. Bliss Garrick köré fonta a

karját, és szorosan összeölelkezve álltak a járdán. Meleg

kabátba és sálba burkolózva olyan látványt nyújtottak,

mintha egy magazin reklámjában lennének, vagy azon az

ideális képen, amely a képkeretekben van, amikor megveszi

az ember a boltban.

Gyűlölöm azokat a képeket.

Próbáltam nem féltékeny lenni, mert már igyekeztem

túltenni rajta magam.

Tényleg.

Azt akartam, hogy Bliss boldog legyen, és miközben

Garrick kabátzsebébe dugta a kezét, és a lélegzetük

összekeveredett, határozottan boldognak láttam. Csakhogy

ez is része volt a problémának. Még ha teljesen képes lettem

volna is magam mögött hagyni az érzéseimet Bliss iránt, a

boldogságuk láttán újra feltámadt bennem a féltékenység.

CORA CARMACK

4

Mert én rohadtul magam alatt voltam. Próbáltam

elfoglaltságot keresni, barátokat szerezni, és beilleszkedni az

itteni életbe, de valahogy nem volt az igazi.

Az újrakezdés nagy szívás volt.

A lakásom egy egytől gettóig terjedő skálán erős

nyolcas szintet ütött meg. Még mindig feszélyezetten

viselkedtem a legjobb barátommal. A diákhitelem olyan

magasra rúgott, hogy nem is láttam a tetejét. Azt hittem, ha

mesterképzésre megyek, legalább az életem egyik része

rendben lesz… TÉVEDTEM.

Én voltam a program legfiatalabb résztvevője,

mindenki más többéves színészi tapasztalattal rendelkezett.

Az életük rendezett volt, míg az enyém olyan tiszta és

ragyogó, mint a kollégiumi közös vécé. Majdnem három

hónapja voltam már itt, és eddig mindössze egyetlen

szerepet kaptam: egy hajléktalant alakítottam pár

másodpercig egy kórház reklámfilmjében.

Igen, szuper volt az életem.

Pontosan tudtam, mikor vett észre Bliss, mert kihúzta

a kezét Garrick zsebéből és biztonságosan maga mellett

tartotta. Ellépett a közeléből, és odakiáltott nekem:

– Cade!

Elmosolyodtam. Végül mégis alkalmam nyílt valahol

színészkedni.

A járdán találkoztam velük, és Bliss megölelt.

Röviden. Kötelességből. Garrick kezet fogott velem.

Bármennyire is bosszantott, még mindig nagyon kedveltem

a srácot. Sosem próbált távol tartani Blisstől, és minden

bizonnyal ragyogó ajánlást írt rólam, amikor a Temple

egyetemre jelentkeztem. Nem jelölte meg a felségterületét, és

nem parancsolt rám, hogy húzódjak háttérbe. Megrázta a

kezem, elmosolyodott, majd őszintén azt mondta:

– Jó újra látni téged, Cade.

– Titeket is, srácok.

SZÍNJÁTÉK

5

Egy ideig kínosan hallgattunk, majd Bliss eltúlozva a

mozdulatot megborzongott.

– Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én majd'

megfagyok. Menjünk be!

Mindannyian beléptünk az ajtón. Az Expresszó

napközben kávézóként üzemelt, esténként pedig alkoholt

árusított. Még nem jártam itt, mivel elég messze esett az

egyetemhez közeli lakásomtól, és mert nem szoktam kávét

inni, de sok jót hallottam már róla. Bliss szerette a kávét, én

pedig még mindig szerettem őt boldoggá tenni, ezért amikor

felhívott, beleegyeztem, hogy itt találkozzunk. Arra

gondoltam, megkérdezem, nem hoznának-e nekem alkoholt,

annak ellenére, hogy reggel van. Helyette inkább beértem

egy gyümölcsturmixszal, és kerestem egy olyan asztalt, ami

elég nagy ahhoz, hogy mindenkinek bőven legyen saját

helye.

Bliss leült, amíg Garrick várta az italokat. Az arcát

kicsípte a hideg, de jól állt neki a téli idő. A nyakára tekert

kék sál kiemelte a szeme színét, a haját szétfújta a szél, és

csodálatosan omlott le a vállára.

A francba! Abba kell ezt hagynom.

Levette a kesztyűjét, és összedörzsölte a kezét.

– Hogy vagy? – kérdezte.

Az asztal alatt ökölbe szorítottam a kezem és

hazudtam.

– Remekül. Az órák jók, imádom az egyetemet. És a

város is szuper. Jól vagyok.

– Tényleg? – Az arcán láttam, hogy tudja, hogy

hazudok. A legjobb barátom volt, ennél fogva nagyon nehéz

megtéveszteni. Mindig belém látott… kivéve, ha arról volt

szó, hogy érzek iránta. Szinte minden félelmemet és

bizonytalanságomat észrevette, ezt viszont soha. Néha

eltöprengtem, vajon nem csak én képzelek-e túl sokat mögé.

CORA CARMACK

6

Talán azért nem vette észre az érzelmeimet, mert nem is

akarta.

– Hát persze – biztosítottam. Még mindig nem hitt

nekem, de elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, muszáj

ragaszkodnom a hazugsághoz. Nem önthettem ki neki a

szívem. Már nem. Többé már nem volt olyan a viszonyunk.

Garrick leült, és hozta a három italt. Nem is hallottam,

amikor az én rendelésem is leadták.

– Köszönöm – mondtam.

– Szívesen. Miről beszélgettek?

Helyben vagyunk.

Ittam egy nagy kortyot a gyümölcsturmixból, hogy ne

kelljen azonnal válaszolnom, ezért Bliss szólalt meg:

– Cade éppen most mesélt az óráiról. Alaposan seggbe

rúgja a felsőoktatást. – Néhány dolog legalább nem

változott. Bliss még mindig ismert annyira, hogy tudja,

mikor kell megmentenie.

Garrick letette elé az italát, és elmosolyodott, amikor

Bliss azonnal hálásan belekortyolt. Ezután hozzám fordult,

és azt mondta:

– Ezt jó hallani, Cade. Örülök, hogy jól megy. Még

mindig jó kapcsolatban vagyok az egyetemi tanáraimmal,

ezért ha szükséged van valamire, tudod, hogy csak kérned

kell.

Istenem, miért nem tudott seggfej lenni? Ha az lenne,

jól behúznék neki egyet, amivel végre enyhíthetném a

mellkasomat összeszorító érzést. És mennyivel olcsóbb is

lenne, mint a lakásomban belebokszolni a falba.

– Köszönöm, majd észben tartom – feleltem.

Ezután lényegtelen dolgokról beszélgettünk. Bliss

mesélt az előadásukról, a Büszkeség és balítéletről, és rájöttem,

hogy Garrick valóban jót tesz neki. Sohasem gondoltam

volna, hogy mindannyiunk közül éppen ő lesz az, aki a

diploma után ilyen hamar hivatásos színészi munkát kap.

SZÍNJÁTÉK

7

Nem mintha nem lenne tehetséges, csak sohasem volt elég

önbizalma. Azt hittem, a biztonságosabb utat választja, és

színházi ügyelő lesz. Szerettem azt hinni, hogy ezt én is

kihozhattam volna belőle, de nem voltam benne teljesen

biztos.

Mesélt még a lakásukról is, amely a meleg negyed

szélén volt. Mostanáig sikerült kihúznom magam minden

meghívás alól, hogy elmenjek hozzájuk, de előbb vagy utóbb

elfogynak a kifogásaim, és meg kell néznem azt a helyet,

ahol élnek. Együtt.

Elmondásuk szerint a környék folyamatos buli

színtere. Egy nagyon népszerű klubbal szemben laktak.

– Bliss olyan éberen alszik, hogy rendszeresen

felébred, és hallgatjuk a drámát, amire záróra után kivétel

nélkül mindennap sor kerül az ablakunk alatt – mondta

Garrick.

Bliss éberen alszik? Gyűlöltem, hogy ő tudja, én meg

nem. Gyűlöltem ezt az érzést. Ezután elkezdtek mesélni egy

ilyen éjszakai történetet, de szinte nem is figyeltek rám. Csak

egymást nézték és nevettek, miközben felidézték az emléket.

Szemtanúja voltam tökéletes harmóniájuknak, csakhogy

ebbe a szerepbe már nagyon belefáradtam.

Megfogadtam magamban, hogy nem csinálom

tovább. Addig nem, amíg el nem rendezek mindent a

lelkemben. Ez volt az utolsó alkalom. Elmosolyodtam, és a

történet további részében csak bólogattam, majd

megkönnyebbültem, amikor megszólalt Bliss telefonja.

Ránézett a kijelzőre, és nem is mondott semmit, csak

felvette, majd a füléhez tette a telefont.

– Kelsey? Ó, istenem! Hetek óta nem hallottam

felőled!

Kelsey pontosan azt tette, amit eltervezett. A nyár

végén mindenki új városba költözött, új egyetemre ment,

Kelsey azonban egy felejthetetlen európai utazásra indult.

CORA CARMACK

8

Minden alkalommal, amikor megnéztem a Facebookot, új

országból csekkolt be.

Bliss feltartotta az ujját, és a szájával némán formálta a

szavakat.

– Mindjárt jövök. – Felállt, és azt mondta a telefonba. –

Kelsey, várj egy percet! Alig hallak, megpróbálom odakint.

Néztem, hogy kimegy, és eszembe jutott, hogy

ugyanígy felderült az arca régen, amikor velem beszélt.

Lehangoló, hogy az élet mennyire más utakra terel minket.

A fák csak felfelé és oldalra nőnek, nem tudnak

visszafordulni a gyökerük felé, ahol egykor voltak. Négy

évet töltöttem a főiskolai barátaimmal, és szinte a

családomnak tekintettem őket. Most azonban

szétszóródtunk az országban, és valószínűleg már soha

többé nem leszünk együtt.

Garrick ekkor azt mondta:

– Cade, van valami, amiről szeretnék beszélni veled,

amíg Bliss nincs itt.

Ez borzalmas lesz, már most tudtam. Amikor utoljára

beszéltünk négyszemközt, azt mondta, túl kell tennem

magam Blissen, hogy nem élhetem tovább úgy az életem,

hogy az iránta táplált érzéseimre alapozom. A francba, ez

még most is igaz volt.

– Csupa fül vagyok – mondtam.

– Nem is tudom, hogy fogalmazzak…

– Csak bökd ki! – Ez volt a legrosszabb az egészben. A

legjobb barátom összetörte a szívem, és most mindenki

lábujjhegyen járkált körülöttem, mintha egy menstruáló nő

lennék a kiborulás szélén. Nyilvánvalóan, ha valakinek

érzelmei vannak, az csakis nő lehet.

Garrick vett egy mély lélegzetet. Bizonytalannak tűnt,

de mihelyt megszólalt, mosoly terült szét az arcán, mintha

nem tudná megállni.

– Megkérem Bliss kezét – bukott ki belőle.

SZÍNJÁTÉK

9

A világ hirtelen elnémult körülöttem, csak a falon

lévő óra hangját hallottam hangosan. Mintha egy bomba

ketyegése lett volna, ami ironikus volt, tekintve, hogy éppen

most hullottam darabokra azok után, hogy hatalmas

akaraterővel tartottam egyben magam.

Amennyire csak tudtam, ügyeltem az arcvonásaimra,

habár belül úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban

megfulladhatok. Vártam egy dobbanást, ami egy

színészkörökben használatos puccos kifejezés arra, hogy

szünetet tartottam, de sokkal könnyebb volt úgy kezelnem a

helyzetet, mintha csak színdarab lenne. Kitalált történet. A

dobbanások azokra a pillanatokra jellemzőek, amikor a

jelenet vagy a szereplő a következő másodpercben váltani

fog. Szóval mindig valami drámai változást előznek meg.

Ez drámai dobbanás volt a javából.

– Cade…

Mielőtt Garrick bármi kedveset vagy vigasztalót

mondhatott volna, visszazökkentem a szerepembe, és

megszólaltam:

– Ez remek hír! Nálad jobb embert nem is találhatott

volna.

Tényleg olyan volt, mint a színjáték a rossz színjáték.

Mint amikor a szavak nem természetesen jönnek a számra,

és az agyam nem válik eggyé azzal, amit mondok,

bármilyen elszántan igyekszem is a szerepemben maradni.

A gondolataim vadul kavarogtak, próbáltam megítélni,

hogy a közönség elhiszi-e az előadásomat, hogy Garrick

elhiszi-e.

– Szóval nem bánod?

Nagyon lényeges volt, hogy egy pillanatnyi szünetet

se tartsak, mielőtt azt felelem:

– Hát persze, hogy nem! Bliss a legjobb barátom, és

még sohasem láttam ilyen boldognak, ami azt jelenti, hogy

én is nagyon boldog vagyok miatta. Ami volt, elmúlt.

CORA CARMACK

10

Garrick átnyúlt az asztal fölött, és megveregette a

vállamat, mintha a fia, az öccse vagy a kutyája lennék.

– Jó srác vagy, Cade.

Ez voltam én… Az örök jó fiú, más szóval az örök

második. A gyümölcsturmix hirtelen megkeseredett a

számban.

– Múlt héten meghallgatásod volt, ugye? – kérdezte. –

Hogy ment?

Jaj, ne! Éppen most tudtam meg, hogy feleségül akarja

venni Blisst, de ha ezt még azzal is meg kell fejelnem, hogy

milyen totális csődtömeg vagyok egyetemi hallgatóként,

szíven szúrom magam egy szívószállal.

Szerencsére megmenekültem, mert Bliss ekkor tért

vissza az asztalhoz. Zsebre tette a telefonját, az arcán széles

mosoly ragyogott. Megállt Garrick mögött, és a vállára tette

a kezét. Hirtelen belém hasított a felismerés, hogy igent fog

mondani.

A szívem legmélyén éreztem, biztos voltam benne. És

belehaltam.

Dobbanás.

Dobbanás.

Dobbanás.

Mondanom kellett volna valamit, bármit, de nem

bírtam. Mert ez már nem egy kitalált történet volt. Nem

színdarab, és mi nem szerepet játszottunk benne. Ez az

életem volt, a változás pedig észrevétlenül mögém lopózott,

és hátba szúrt.

Blissnek természetesen fogalma sem volt az egészről,

Garrickhez fordult, és azt mondta:

– Mennünk kell, drágám. Harminc perc múlva

fellépésünk lesz a város másik végén. – Aztán rám nézett. –

Sajnálom, Cade. Szerettem volna több időt tölteni veled, de

Kelsey hetek óta nem adott hírt magáról, nem tudtam nem

felvenni a telefont. Most pedig délutáni előadásunk lesz egy

SZÍNJÁTÉK

11

diákcsoportnak. Esküszöm, hogy bepótoljuk. El tudsz jönni

a hálaadási bulinkra holnap?

Hetek óta hárítottam a meghívást. Szinte biztos

voltam benne, hogy ennek az egész találkozásnak az volt a

célja, hogy megint meghívjanak. Már hajlottam rá, hogy

beadjam a derekam, most azonban éreztem, hogy nem

tehetem. Nem tudtam, mikor akarja Garrick megkérni a

kezét, csak azt, hogy nem lehetek jelen, amikor megtörténik.

Sem közvetlenül utána. El kell távolodnom tőlük, Blisstől, és

attól, hogy statisztaszerepet játszok a történetükben.

– Ó, el is felejtettem mondani, hogy mégis

hazamegyek hálaadásra. – Utáltam hazudni neki, de muszáj

volt.

– A nagyim nem érzi jól magát, ezért úgy gondoltam,

jobb lesz, ha hazamegyek.

Bliss arcára aggodalmas kifejezés ült ki, és kinyújtotta

a kezét, hogy megfogja a karom. Úgy tettem, mintha nem

venném észre, és arrébb léptem, hogy kidobjam az üres

poharat a szemetesbe.

– Jól van? – kérdezte Bliss.

– Igen, azt hiszem. Valószínűleg semmi komoly, de az

ő korában az ember sosem tudhatja.

Éppen most használtam fel ürügyként a hetvenéves

nagymamámat, aki felnevelt. Micsoda aljas húzás.

– Ó, hát akkor mondd meg neki, hogy üdvözlöm, és

remélem, hamarosan jobban lesz. Neked pedig jó utat! –

Ekkor hozzám hajolt, hogy megöleljen, én pedig hagytam.

Sőt én is megöleltem, mert úgy terveztem, hogy egy ideig

nem látom. Legalábbis addig, amíg azt nem tudom mondani

(őszintén), hogy már nem érzek iránta semmit. Abból ítélve

pedig, ahogy az egész testem beleborzongott az érintésébe,

ez el fog tartani egy ideig.

Bliss és Garrick szedelőzködtek, hogy induljanak, én

pedig visszaültem, mondván, még maradok egy kicsit, és

CORA CARMACK

12

dolgozom egy házi feladaton. Elővettem egy színdarabot,

hogy olvassam, igazság szerint azonban csak nem akartam

hazamenni. Képtelen lettem volna egyedül maradni a

gondolataimmal összezárva. A kávézó elég forgalmas volt

ahhoz, hogy megtöltse a fejem más emberek életének és

beszélgetésének zajával. Bliss az ablakon keresztül

integetett, amikor elment, mire én is felemeltem a kezem.

Arra gondoltam, vajon érzi-e milyen végleges ez a búcsú.