02.Connelly Michael - Fekete Jég

8/9/2019 02.Connelly Michael - Fekete Jég

1/249

Michael Connelly

Fekete jég


2/249

JLX KIADÓA mű eredeti címe: BLACK ICECopyright © by 1998 Michael ConnellyFordította: Császár Mariann

Szerkesztő: Dr. Münz AndrásFőszerkesztő: LAUX JÓZSEFHungarian translation © 1999 JLX KIADÓMinden jog fenntartva /All Rights ReservedISBN 963 305 093 6Számítógépes tördelés: Szűcs Bt., DunakesziKészült a Kinizsi Nyomdában Felelős vezető: Bördős János

1

A FÜST A CAHUENGA szoros felől jött és elterült a hideg levegőrétegalatt. Onnan, ahol Harry Bosch állt, a hegy mögül felemelkedő patkónaklátszott, amelyet a késő délutáni nap halványrózsaszín árnyalattal festettmeg, a legmélyebb pontján pedig feketével. A bozóttűz a domb keletioldalán keletkezett, és terjedt egyre feljebb. Rádióját a tűzoltókfrekvenciájára állította, és hallotta, amikor jelentették, hogy kilenc ház már

a lángok martalékává lett, és további épületek vannak közvetlenveszélyben. A tűz a Griffith park felé hömpölygőn, ahol a nyílt terepenórákig is eltarthat, mire megfékezik. Harry érezte a kétségbeesést, a

jelentést tevő tűzoltó hangjában.Elnézte a szitakötő helikoptereket, amelyek odavissza repkedtek a füstben,öntötték a hatalmas mennyiségű vizet és a lila színű oltóanyagot az égő házakra és a megperzselődött fákra. Vietnam jutott eszébe. A hangok. Atúlterhelt gép küzdelme a fennmaradásért. Látta a tetőkre zúduló

víztömeget, és az azonnal felsistergő gőzfelhőket.Elfordult a tűztől és a domboldal épen maradt száraz növényzetétfürkészte, a nyugati oldalt, ahol a saját otthona is állt. Százszorszépeket ésvadvirágokat látott, de nem észlelte a farkast, amely néhány nappal azelőtta háza alatti szakadékban vadászott. Olykor húst dobott le neki, de az állatsoha nem evett, amíg figyelte. Csak amikor Bosch eltűnt a hátsó kertből,akkor merészkedett elő, és ragadta el a zsákmányt. Harry Timidónaknevezte el. Éjszakánként gyakran hallotta vonyítását a szakadék felől.

Újból a füst felé fordult, pont, amikor egy hatalmas robbanás rázta meg ahegyet, és a szürke patkóból hatalmas, fekete füstgolyó emelkedett fel.


3/249

Izgatott hangok szűrődtek ki a rádióból, és a parancsnok jelentésébőlkiderült, hogy egy kerti gázpalack robbant fel.Figyelte, amint a sűrű, füstgomolyag szélesebb felhővé válik, aztánvisszaállította rádióját a Los Angeles-i Rendőrség adására. Készenlétes

volt. Karácsonyi szolgálat. Figyelte egy ideig, de csak a szokásosforgalmazást hallotta ki a zajból. Nyugodt hollywoodi karácsonyraszámított.Órájára pillantott, és bevitte a rádiót a házba. Kihúzta a tepsit a sütőből,rácsúsztatta vacsoráját egy tányérra. Aztán egy nagy adag párolt rizst és

borsót tett a sült csirke mellé. Fogta az ételt, és kiköltözött vele anappaliba, ahol már egy pohár vörös bor várta a három felbontatlan levélmellett. Napokkal korábban érkeztek, de szándékosan nem nyúlt hozzájuk.

Bekapcsolta a CD-lejátszót.Vacsora közben bontotta ki a leveleket, elmerengett, és a feladóikragondolt. Tudta, egy tipikusan magányos férfi rituáléja ez, de nem bánta.Már túl sok karácsonyt töltött egyedül.Az első, egy volt társától érkezett, aki Ensedába költözött, és boldogan éltkönyveiből meg filmjeiből befolyó jövedelméből. Anderson mindigugyanazt írta neki: “Harry, mikor jössz már le?” A következő isMexikóból jött, egy férfitól, akivel hat hónapot töltött, horgászásaik alatt

gyakorolva a spanyol nyelvet. Bosch egy váll-lövés után lábadozott BahiaSan Felippében. A nap és a tengeri levegő segített a felépülésben.Spanyolul írt karácsonyi üdvözletében Jorge Barrera is hívja Boscht.Az utolsó borítékot lassan, óvatosan nyitotta ki, mert anélkül, hogymegnézte volna feladóját, nagyon jól tudta, ki küldte. A bélyegenTehachapi pecsétje. Innen. A papír a börtön nyomdájából került ki.Feladója egy asszony, akivel csupán egyetlen éjszakát töltött, de sokkaltöbbet gondolt rá. Ő is azt kérte, hogy látogassa meg, bár jóllehet

mindketten tudták, soha nem teszi meg.Belekortyolt a borba, és meggyújtott egy cigarettát. A CD-én most egy, agyerekkorát idéző spirituálé szólalt meg. Hirtelen felkapta a fejét atévékészülék mellett még mindig bekapcsolt rádió hangjára. Az URH olyrégóta volt már élete háttérzenéje, hogy azonnal ki tudta szűrni a szokatlaninformációkat, még ha közben egy szaxofonra figyelt is. Most a következő mondat ütötte meg a fülét: “Egy-Ká-Tizenkettő, a Kettesnek szüksége vana húszasára.”

Bosch felállt, és közelebb lépett, mintha azzal, hogy közelebbr ől nézi, jobblenne a vétel. Várta, hogy válaszoljanak a hívásra. Eltelt húsz másodperc.


4/249

- Kettes, a helyszín a Hideaway, a Franklin és a Western között. Ja, ésKettes, hozz maszkot magaddal!Bosch várt még, de ennyi volt az egész. A helyszín a Hollywood körzetheztartozik. Az Egy-Ká-Tizenkettő egy gyilkossági nyomozó hívójele volt, a

belvárosi központból. Rablás és gyilkossági csoport. A Kettes pedig ahelyettes rendőrkapitány. Csak három helyettes volt az osztályon, deBosch nem tudta, ki a Kettes közülük. Most nem is ez számított. A kérdésaz volt, hogy mi a fenét keres egy f őnök karácsonyeste, kinn az utcákon?Boscht egy második felvetődő kérdés még jobban nyugtalanította. Ha mára gyilkossági csoport van éppen készenlétben, miért nem őt - a behívósgyilkossági nyomozót értesítették elsőként? Kiment a konyhába, és miutántányérját berakta a mosogatóba, tárcsázta a Wilcoxon lévő őrszobát. Az

ügyeletes tisztet kérte. Egy Kleinman nevű hadnagy jelentkezett, akit nemismert. Új volt még náluk, a Foothill-körzetből érkezett.- Mi történt? - kérdezte Bosch. - Valami hulláról beszélnek az URH-n, ésnekem nem szól a kutya sem! Ez annál is furcsább, mert, hogy ma énvolnék a készenlétes.- Ne is tör ődjön vele - mondta Kleinman. - A kalapos fiúk kezelik azügyet.Kleinman régi bútordarab lehet, gondolta Bosch. Már évek óta nem

hallotta ezt a kifejezést. A negyvenes években a rablás és gyilkosságicsoport nyomozói szalmakalapot viseltek. Az ötvenes években szürkefedora kalapot. Aztán valahogy kiment a divatból, és az egyenruhásrendőrök “öltönyösöknek” nem pedig “kalaposoknak” kezdték gúnyolni arablás és gyilkossági csoport nyomozóit, de az életvédelmisek kimaradtakebből a titulusból. Amazok még most is azt képzelik magukról, hogy ők akrém, és fenn hordják az orrukat. Bosch megvetette ezt az arroganciát,

jóllehet ő is közéjük tartozott. Egy jó dolog van Hollywoodban, hogy

egyformán szar mindenkinek. Ugyanaz a kanális, nincs benne levegő. Ameló meg a szokásos rendőr meló, egyszer ű, tiszta sor.- Milyen hívás volt? - kérdezte Bosch.Kleinman egy pillanatig zavarban volt, majd így válaszolt: - Egy hullánkvan a Franklinen egy motelban. Öngyilkosságnak néz ki. A belvárosi fiúkélesz a buli, azaz, már az övék. Mi kimaradtunk belőle. Magasabb döntés,Bosch.Bosch nem szólt. Elgondolkozott. A rablás és gyilkossági csoport vonul ki

egy karácsonyi öngyilkossághoz. Ennek nem volt semmi teteje. Aztánhirtelen beugrott neki.


5/249

Calexico Moore.- Mennyi ideje halott? - kérdezte. - Hallottam, azt mondták a Kettesnek,hogy tanácsos maszkot vinnie.- Hát, van szaga. Azt mondták a fiúk, hogy nagy marha lehetett az ipse.

Nem sok maradt a fejéből. Úgy tűnik, csőre töltött egy vadászpuskát.Legalábbis ezt vettem ki a gyilkosságiak URH adásából.Bosch nem tudta fogni ezt a frekvenciát. Ezért nem tudott semmit a

bejelentésr ől az elején. Az öltönyösök nyilvánvalóan csak annyi ideighasználták a rádiót, amíg értesítették a Kettes sof őrjét. Ha nem teszik,Bosch az egészr ől nem is szerzett volna tudomást másnap reggelig, amíg

bemegy a kapitányságra. Ez fölöttébb dühítette, de visszafogta magát.Mindent meg akart tudni Kleinmantól, amit csak lehetett.

- Moore volt az, igaz?- Hát, nagyon úgy néz ki - válaszolta Kleinman. - Ott a jelvénye. Tárcája.De, szerintem senki sem tudja azonosítani puszta szemrevételezéssel. Nem

biztos hát semmi.- Hogy zajlott le ez az egész?- Nézze, Bosch, nagyon sok a dolgom, ugye tudja, mire gondolok? Ésegyébként sem tartozik magára. A gyilkosságiak ügye.- Nem. Maga téved, barátom. Nagyon is rám tartozik. Engem kellett volna

elsőként értesítenie. Azért akarom tudni, hogy zajlottak a dolgok, hogymegérthessem, miért nem ezt tette.- Jól van, jól van. Szóval az történt, hogy kaptunk egy bejelentést annak aszakadt helynek a tulajától, hogy egy hulla van a hetes fürdőszobájában.Kiküldtünk egy jár őrkocsit, és visszaigazolták, hogy tényleg van egyhulla. Csakhogy városi vonalon szóltak vissza, nem a rádión, mertmeglátták a jelvényt meg a tárcát, és tudták, hogy Moore az. Legalábbisazt gondolták, hogy ő lehet az. Majd kiderül. Szóval, felhívtam Grupa

kapitányt otthon, és ő értesítette a helyettesét. A kalaposokat bevonták,magát meg kihagyták, így van ez. Tehát, ha valami baja van, akkorGrupával tárgyaljon, vagy a helyettesével. Én ártatlan vagyok.Bosch nem válaszolt. Tudta, néha, amikor hallgat, a másik fél kitölti acsöndet.- Kicsúszott a kezünkből - mondta Kleinman. - A fenébe, már ott vannak atévétől és a Timestól. A Daily Newst is ott látom. Rá fognak jönni, hogyMoore volt az. Jó nagy kavar lesz ebből. Az ember azt gondolná, hogy

leköti őket a tűz a hegyen. De nem. Ott sorakoznak a Westernen. Ki kellküldenem még egy jár őrkocsit, hogy fenntartsák a rendet. Hát, tudja mit,


6/249

Bosch? Örüljön, hogy kimaradt ebből a szarból. Végtére is karácsony van,az ég szerelmére!Ez nem győzte meg Boscht. Őt kellett volna értesíteni, és az ő döntése lettvolna, hogy hívja a gyilkosságiakat, vagy sem. Valaki szándékosan

kihagyta őt, és ez rettenetesen bántotta. Elköszönt, és rágyújtott ismét. Amosogató fölötti szekrényből elővette fegyverét, és farmernadrágja övébedugta, majd felkapott magára egy sportzakót.Odakint már sötét volt, és az eltolható üvegajtón át jól látta ahegyszoroson túl még mindig lángoló bozóttüzet.Amikor kilépett, meghallotta a farkas üvöltését. Vonyította a Holdat talán,vagy a tűztől félt, vagy egyszer űen csak magányos volt.

2

BOSCH AUTÓJÁVAL LEERESZKEDETT a hegyr ől Hollywoodba, s akihalt utcákon át a Boulevard-ra. A járdákon a hajléktalanok, az átutazókszokásos csoportjai és a strihelő kurvák - az egyiken piros télapósapkátlátott. Az üzlet az üzlet, még ha karácsony van is. Elegáns, sminkelt nőkültek a padokon, akik nem is voltak nők, és nem is buszra vártak.A Boulevard-t csillogó karácsonyi díszek és égősorok világították ki, csak

a kereszteződések neonfényei törték meg szürreális valóságukkal ezt amesebeli ragyogást. Mint egy agyonfestett kurva, gondolta, már haegyáltalán létezik olyan.De nem is maga a látvány nyomasztotta Boscht igazán. Cal Moore volt azigazi ok. Bosch már egy hete számított valami hasonlóra, amikor a srácnem jelent meg egy eligazításon. A Hollywoodi Körzet rendőrei tudták,hogy Moore halott. Csak az volt a kérdés, mikor és hol találják meg.Moore őrmester volt. A körzet kábítószercsoportját vezette, az ő egysége

kizárólag a Boulevard-on dolgozott. Tipikusan éjszakai meló volt.Mindenki tudta, hogy különvált a feleségétől, és hogy az itallalhelyettesítette az asszonyt. Bosch saját maga győződött meg err ől, amikora kábszeresekkel dolgozott. Érezte, hogy valami más is van a dologban,mint a szokásos házastársi civódás, valami feszíti a fiút. Burkoltan utalt a

belső elhárításra és valami információgyű jtésre. Mindehhez hozzájött méga jó öreg karácsonyi depresszió. Ahogy meghallotta, hogy keresik, mártudta, hogy halott. Mindenki tudta, csak épp nem mondta ki.

Még a sajtó sem. A kapitányság eleinte megpróbálta titokban tartani.Óvatos kérdezősködés Moore Los Feliz-beli lakása körül. Néhány


7/249

rutinrepülés a közeli Griffith park fölött. Ám, minden diszkréció ellenére,egy tévés újságíró szimatot kapott, és a dolog kipattant. A sajtó felkapta ahírt, és beszámolt az eltűnt rendőr után folytatott nyomozás állásáról.Moore fényképét kitűzték a Parker Center szerkesztőségének

hirdetőtáblájára. Közzétették az ilyenkor szokásos felhívásokat. Megrázóvolt. Vagy legalábbis egy jó összevágás: kutatás lóháton, helikopterrel, arendőrf őnök, kezében a jóképű, komoly tekintetű fiatal őrmester fotójával.Arról azonban senki nem beszélt, hogy egy halottat keresnek.Bosch fékezett a Vine kereszteződésénél egy piros lámpa előtt, és egyhirdetőtáblát viselő férfit nézett, amint az áthaladt a zebrán. Nagy,egyenetlen lépésekkel sietett, miközben a tábla neki-nekiütődött térdének.Bosch egy Marsról készült műhold felvételt látott rajta, alatta csupa

nagybetűvel: “BÁND MEG BŰ NEIDET! AZ ÚR MINDENT LÁT!”Bosch már látta ezt a felvételt egy magazin címlapján, csak ott azt írtákalá, hogy a képen Elvis arca látható.A lámpa átváltott, és ő tovább haladt a Western irányában. Moore járt afejében. Azon az egy estén kívül, amelyet egy jazzbárban töltöttek együtt,nem sok közük volt egymáshoz. Amikor egy évvel ezelőtt Boschtáthelyezték a rablás és gyilkossági csoporttól a Hollywood Körzethez,

bizalmatlan kézfogásokkal és a kötelező “Örülök, hogy megismertem”

frázisokkal fogadták új munkatársai. Tudta, itt az emberek általábantávolságtartóak, és elfogadta ezt a helyzetet. Moore sem viselkedettmásként, mint a többiek, akik épphogy biccentettek, amikor meglátták afolyosón vagy találkoztak az eligazításokon. De még ez is érthető volt,mivel a gyilkossági csoport, ahol Bosch dolgozott, az első emeleten volt,míg Moore egysége, a Hollywood BANG - a BoulevardAnti-Narcotic-Group - a kapitányság második emeletén. Egyszer azértmégis összefutottak. Bosch valami informátort akart épp fölszedni,

Moore-nak meg kapóra jött, hogy van kivel innia.A BANG név, Moore egységének neve, jól csengett a rendőrök között is,de még inkább a sajtóban. Valójában mindössze öt nyomozót jelentett,akik egy raktárhelyiségből átalakított irodában dolgoztak, és innenindultak éjszakai akcióikra a Boulevard-ra, ahonnan bevittek mindenkit,akinél marihuánás cigarettát vagy valami er ősebbet találtak. Azért hoztáklétre, hogy minél több letartóztatást hajtsanak végre, és hogyalátámasszák, kevés az ember, a felszerelés pedig nem megfelelő, és

legf őképpen, hogy a következő évi költségvetés vegye figyelembe arengeteg túlórát. Az már nem számított, hogy az esetek nagy többségében


8/249

próbaidőre szabadlábra helyezés volt az ítélet, vagy egyszer űen csakkidobták a pácienst. A letartóztatási statisztika számított. És ha egyriporter a Kettes Csatornától vagy a Timestól részt akart venni a BANGegyik éjszakai razziáján, direkt jól jött. Minden osztályon voltak ilyen

számháborús egységek. AWesternnél Bosch észak felé fordult, és elindulta villogó kék és sárga fények irányában. A tévések reflektorai

bevilágították az utcát. Egy-egy ilyen felvonulás Hollywoodban egy életer őszakos kioltását jelentette, vagy éppenséggel egy filmbemutatót. Boschazonban nagyon jól tudta, ezen a környéken legfeljebb a tizenhárom éveskurváknak rendeznek premiert.Rágyújtott egy cigarettára. Vannak dolgok, amelyek soha nem változnakHollywoodban. Legfeljebb másként hívják őket. Ez a környék, ahol most

áll, már harminc évvel ezelőtt is egy lepusztult helynek számított, amikormég El Riónak hívták. Most is ugyanaz a nyomortanya. Bosch sokhasonló helyen élt az anyjával.A Hideaway egy 40-es évek beli földszintes motel volt, amelyet az udvarközepén álló hatalmas fügefa nappal kellemesen beárnyékolt. Éjszaka amotel tizennégy szobája sötétbe borult, csak a bejárat fölötti tolakodó,vörös neon fénye világított. Harry észrevette, hogy az egyik neoncső kiégett.

Hideaway még mint El Rio sem számított jó környéknek. Csak éppen nemvolt ennyi hirdetés az épületeken, ennyi villogó neon, és ha az embereknem is voltak sokkal gazdagabbak, Bosch emlékei szerint kevésbémogorvák. A motel mellett régen egy irodaház állt, amely úgy emelkedettki ebből a környezetből, mint valami óceánjáró. A helyén most kisebb

bevásárló központot látott. Nézte az autóból a motelt, és arra gondolt, milyen szomorú hely, itt tölteniegy éjszakát, és itt meghalni, még szomorúbb. Kiszállt, és elindult az

épület felé.Az udvar bejáratát sárga színű “Rendőrség” feliratú szalaggal zárták el, és

belül egy rakás egyenruhás rendőr sürgött-forgott. A kordon egyik felénkamerák irányultak néhány öltönyös férfira. A szót a tarkopasz fejű vitte.Ahogy közeledett, Bosch észrevette, hogy az er ős fény elvakítja őket, nemlátnak a riporterek mögé. Gyorsan felmutatta igazolványát az egyikegyenruhásnak, felírta a nevét a belépők listájára, és átbújt a szalag alatt.A hetes szoba ajtaja tárva nyitva állt, fény szűrődött ki bentr ől. Az

elektromos hárfa hangja elárulta Boschnak, hogy az ügyet Art Donovankapta. A helyszínelő technikus mindenhová magával vitte a rádióját, és


9/249

mindig ugyanazt a new-age állomást hallgatta. Azt állítótta, hogy a zeneegyfajta nyugalmat áraszt a helyre, ahol valakit megöltek, vagy ahol valakimegölte magát. Harry, az orra és szája elé zsebkendőt tartva lépett be, deez sem segített. A semmi máshoz nem hasonlító bűz már abban a

pillanatban megütötte az orrát, amikor átlépte a küszöböt. MegláttaDonovant, amint éppen ujjlenyomatot próbált venni a helyiség egyetlenablaka alatt lévő légkondicionáló gombjairól.- Hello - szólt oda Donovan, aki maszkot viselt szája előtt, részben, hogyvédekezzen a bűztől, részben, hogy ne lélegezze be a szürke port. - Afürdőszobában.Bosch igyekezett gyorsan körülnézni, mert várható volt, hogy az egyiköltönyös hamarosan felfedezi ittlétét. A franciaágyat rózsaszínű takaró

borította. Az egyetlen széken egy újság hevert. Bosch odasétált, és látta,hogy egy hat nappal azelőtti Times. Az ágy mellett tükrös íróasztalféleségállt. Ahamuzóban félig szívott cigaretta csikkje. Ugyancsak az íróasztalonegy 38-as Special, egy tárca, és egy rendőrjelvény üres tokja. Ez utóbbiháromról már szemmel láthatóan vettek ujjlenyomatot. Nem volt

búcsúlevél, pedig ha valahol, Harry itt kereste volna.- Nincs levél - mondta inkább csak magának, mint Donovannak.- Nincs. A fürdőszobában sem volt. Nézz be nyugodtan. Már persze, csak

ha nem sajnálod a karácsonyi vacsorádat.Harry a szűk folyosó felé nézett. A fürdőszoba ajtaja jobbra nyílt, ésmiközben közeledett, megpróbálta legyőzni viszolygását. Akármegesküdött volna rá, nincs olyan zsaru a világon, aki legalább egyszer negondolt volna rá, hogy véget vet az életének.A küszöbön megállt. A halott a piszkos kövön ült, hátát a fürdőkádnaktámasztva. Az első, ami Bosch szemébe ötlött, a csizmája volt. Szürkekígyóbőrből készült, magas sarokkal. Ezt viselte akkor is, amikor egy

italra összefutottak. A jobb lábán, a félig elkopott sarkán, látta a gyártóemblémáját, az “S” betűt. A bal lábán nem volt semmi, és a másik fél párcsizma fal mellett állt. A zoknis lábra műanyag zacskót húztak már. Boschfehérnek vélte az eredeti színét, most szürkés volt a felpüffedt lábon.Közvetlenül az ajtó mellett, a földön, egy dupla csövű, húszas kaliber ű vadászfegyver hevert. A puskatus er ősen töredezett. Egy krétávalkörülrajzolt forgácsdarab feküdt mellette a kövön.Bosch igyekezett minél több részletet emlékezetébe vésni. Tekintetével

most a tetemet pásztázta. Moore farmert és pulóvert viselt. Karjai kétoldalt maga mellett, bőre szürke, viaszszer ű. Az ujjak már er ősen


10/249

oszlásnak indultak, és az alsó karok is duzzadtak voltak. Jobb karjánelmosódott tetoválást látott, egy vigyorgó, glóriába foglalt ördög képével.A test a kád mellé esett, és majdnem olyan volt, mintha Moore csakhátrahajtotta volna a fejét, hogy belemártsa kádba, és megmossa a haját.

Aztán Bosch rájött, hogy nem stimmel a hasonlat, mert nem volt ott fej.Legalábbis a nagy része hiányzott. A duplacsövű fegyver ereje egyszer űenlevitte. A kád körüli világoskék csempéket alvadt vér borította. A barnavérnyomok a kád aljában gyűltek össze. Néhány csempe széttört, ahol asörétek becsapódtak.Bosch megérezte, hogy valaki áll mögötte. Ahogy megfordult, a helyetteskapitány, Irvin Irving nézett farkasszemet vele. Irving nem viselt maszkot,és zsebkendő sem volt az orra előtt.

- Estét, f őnök!Irving biccentett. - Mi szél hozta erre, nyomozó?Bosch eleget látott ahhoz, hogy összerakja a történéseket. Átlépett aküszöbön, megkerülte Irvinget, és elindult a bejárati ajtó felé Irvinggel anyomában. Kikerültek két laboros férfit, akik kék rendőrségi overáltviseltek. Ahogy kiértek a helyiségből, Harry egy kukába dobta azsebbendő jét. Rágyújtott, és meglátta, hogy Irving vastag borítékot tart akezében.

- Meghallottam az URH-án - mondta Bosch. - Gondoltam, megnézem,elvégre ma éjjel én vagyok ügyeletben. Ez az én körzetem, engem kellettvolna értesíteniük.- Igen. Nos, amikor kiderült, ki van ott a szobában, úgy döntöttem,azonnal átadom az ügyet a központnak. Grupa kapitány kapcsolatba lépettvelem, és én döntöttem.- Szóval már biztos, hogy Moore van odabent?- Nem egészen - mondta Irving, és felemelte a borítékot. Természetesen az

ujjlenyomat azonosítás eredménye lesz a döntő bizonyíték. És persze afogazat. Már ha maradt elegendő belőle. De minden más körülmény eztlátszik alátámasztani. Akárki az, a Rodrigo Moya néven jelentkezett be,ami Moore neve volt a BANG-ben. És a motel mögött találtunk egyMustángot, amit ugyanezen a néven béreltek. Nem hiszem, hogy bárkibenis kétség merülne fel a személyazonosságot illetően.Bosch bólintott. Már akadt dolga Irvinggel, amikor az idősebb férfi a

belsőelhárítás helyettes parancsnokaként szolgált. Most egyike volt az

alosztályt vezető hármasnak, és hatáskörét annyiban bővítették, hogyhozzá tartozott a kábítószer felderítés és nyomozás, és egyáltalán minden


11/249

nyomozati feladat. Harry egy pillanatig azt fontolgatta, érdemes-e szóvátenni a kiértesítés dolgát.- Engem kellett volna értesítsenek - mondta ki végül. - Ez az én ügyem.Ön elvette tőlem, mielőtt még megkaphattam volna.

- Nos, idefigyeljen, nyomozó. Én döntöm el, mit teszek, vagy nem ígygondolja? Semmi oka nincs, hogy megsértődjön. Tudja jól, hogy mindenrendőrtiszt halálát a központ vizsgálja. Mindenképpen át kellett volnaadnia nekik az esetet, így megspóroltuk az időt. Nincs semmi hátsógondolat, csupán a célszer űség vezérelt. Egy tiszt teteme fekszik ott.Tartozunk annyival neki és a családjának, hogy a halála körülikörülményektől függetlenül, gyorsan, profi módon végezzük el anyomozást.

Bosch megint csak bólintott, és körülnézett. Egy Sheehan nevű gyilkossági nyomozót látott a bejáratnál. Az esti hűvös levegő ellenéreujjatlan pólót viselő, szivarvéget rágcsáló hatvan körüli férfit kérdezett ki.Ő volt az igazgató.- Ismerte? - kérdezte Irving.- Moore-t? Nem. Nem igazán. Azaz, persze, ismertem. Ugyanottdolgoztunk, tehát ismertük egymást. Legtöbbször éjszaka dolgozott, azutcákon. Nem sok közünk volt egymáshoz...

Bosch maga sem tudta, miért hazudott abban a pillanatban. Kíváncsi lettvolna, vajon Irving megérezte-e a hangján. Gyorsan témát váltott.- Tehát, öngyilkosság - ezt mondta az újságíróknak is?- Nem mondtam nekik semmit a világon. Persze, beszéltem velük. De nememlítettem a holttest azonosításával kapcsolatban egy szót sem. És nem isfogok, amíg a hivatalos jelentés el nem készül. Maga és én biztosaklehetünk benne, hogy Calexico Moore fekszik odaát, de nekik nemmondom el, amíg minden egyes vizsgálat eredménye nincs a kezemben, és

a halottkém jelentésén meg nem szárad a tinta.A combját ütögette a borítékkal, miközben beszélt.- Ezért vettem elő a személyi anyagát is. Hogy gyorsabban haladjunk. Azujjlenyomata a tetemmel együtt kerül az orvos szakértő elé.Irving visszanézett a szoba felé.- De maga is látta, Bosch nyomozó. Magának mi a véleménye?Bosch gondolkodott egy ideig. Ez most tényleg kíváncsi, vagy csakhülyíteni próbál? Ez volt az első alkalom, amikor nem valami

ellentmondásos belsőelhárítási nyomozás miatt kerül össze Irvinggel. Úgygondolta, kipróbálja.


12/249

- Úgy tűnik, leült a kád mellé a k őre, levette a csizmáját, és a lábujjávalmeghúzta mindkét ravaszt. Feltételezem, hogy mindkettőt, azeredményből ítélve. Meghúzza a ravaszt a lábujjával, a lövés pillanatábana fegyver nagy er ővel az ajtókerethez vágódik, ekkor hasad le a tusból egy

darabka. A fej szinte szétrobban. Fölkenődik a falra, a kádra.Öngyilkosság.- Na látja - mondta Irving. - Most legalább közölhetem Sheehannyomozóval, hogy ön is egyetért. Mintha csak maga kapta volna az első értesítést. Nem kell, hogy bárki is azt érezze, kimaradt a nyomozásból.- Nem err ől van szó, f őnök.- Hát mir ől, nyomozó? Nem ért egyet valamivel? Nem fogadja el afeljebbvalója döntését? Kezdem elveszíteni a türelmemet, nyomozó. Pedig

már azt hittem, ez velem nem fordulhat elő még egyszer.Irving túl közel állt Bosch-hoz, lehelete az arcába ért. Nem tudta, vajonszándékos volt-e a fenyegető mozdulat. Hátrább lépett, és azt mondta:- Viszont nincs búcsúlevél.- Még nincs. Néhány dolgot még ellenőriznünk kell.Bosch kíváncsi lett volna, mire gondol. Moore lakását és irodáját márakkor ellenőrizni kellett, amikor eltűnt. Ugyanígy a felesége lakását is. Milehet még? Elképzelhető, hogy postára adott egy levelet valakinek?

Mostanra már annak is meg kellett érkeznie.- Mikor történt?- Remélhetőleg holnap reggelre, a boncolás után választ kapunk erre akérdésre. De van egy olyan érzésem, röviddel azután, hogy bejelentkezett.Hat nappal ezelőtt. Az első beszélgetéskor az igazgató azt állította Moorehat nappal ezelőtt érkezett, és azóta nem látták kijönni a szobából. Ezmegfelel a szoba állapotának, a tetem állapotának, és az újsággal isegyezik, amit a szobában találtunk.

A boncolást másnapra írták ki. Ez az sugallta Boschnak, hogy Irvinglezsírozta az ügyet. Általában három napba tellett, amíg elvégezték.Ráadásul a karácsony tovább késleltethetné a dolgokat.Irving kitalálta a gondolatait.- A helyettes kórboncnok beleegyezett, hogy elvégzi holnap reggel a

boncolást. Megmagyaráztam neki: különben találgatások kezdődnének asajtóban, ami ugye nem volna tisztességes a családdal, illetve a testülettelszemben. Hajlandó az együttműködésre. Egyébként pedig szeretné, ha

állandósítanánk. Nagyon is tisztában van a kooperáció értékével.Bosch nem válaszolt.


13/249

- Szóval, holnap majd megtudjuk. De senki nem látta Moore-t attól a pillanattól kezdve, hogy hat nappal ezelőtt bejelentkezett. Külön kérte,hogy semmiképpen ne zavarják. Úgy gondolom, rögtön azután megtette.- Akkor, hogyhogy nem találták meg korábban?

- Előre kifizetett egy egész hónapot. Határozottan kérte, hogysemmiképpen ne zaklassák. Egyébként pedig ilyen helyeken nemtakarítanak naponta. Az igazgató azt hitte, csak egy piás, aki vagy valaminagy murit akar csapni, vagy ki akar száradni. Nem lehet válogatós. Egyegész hónap, az annyi mint 600 dollár. Eltette a pénzt.- És be is tartották ígéretüket, hogy nem mennek a hetes szoba felé,egészen addig, amíg ma az igazgató felesége észre nem vette, hogy Mr.Moya kocsiját - a Mustángot - feltörték. És persze már a kíváncsiság is

hajtotta őket. Kopogtak az ajtaján, de nem válaszolt. A saját kulcsukathasználták hát. Ahogy kinyitották az ajtót, a szag elárulta, mi történt.Irving elmondta, hogy Moya/Moore a légkondicionálót a legmagasabb,hideg fokozatra állította, hogy minél lassabb legyen a bomlás, és hogy aszag minél tovább a szobán belül maradjon. Nedves törülközőket tett azajtó nyílása elé.- A lövést nem hallotta meg senki? - kérdezte Bosch.- Még nem találtunk tanút. Az igazgató felsége majdnem teljesen süket, és

a férfi is azt mondja, nem hallott semmit. Az utolsó szobában laknak amásik oldalon. Az egyik oldalon üzletek vannak, a másikon irodák.Éjszaka mindegyik zárva van. Mögöttük sikátor. Átnézzük a bejelentőket,és próbálunk olyan vendéget találni, aki itt tartózkodott, legalább az első napokban, amikor Moore is. De az igazgató azt mondja, a szomszédosszobákat egyáltalán ki sem adta. Arra gondolt, zavarhat másokat, ha hány,vagy valami. És végül, nyomozó, ez egy forgalmas utca - buszmegálló,

pont a motel előtt. Könnyen elképzelhető, hogy senki sem hallott semmit.

Vagy ha hallott is, nem tudta hova tenni.Rövid gondolkodás után Bosch így szólt: - Nem értem, miért bérelte ki aszobát egy teljes hónapra? Miért? Ha végezni akart magával, miért vette kiilyen hosszú időre? Megtehette volna, hogy végez magával, és kész. Majdmegtalálja, aki megtalálja.- Nem könnyű. Ha jól sejtem, időt akart adni a feleségének.Bosch felhúzta a szemöldökét. Nem értette.- Különváltan éltek - magyarázta Irving. Lehet, hogy nem akarta elrontani

a karácsonyát. Időt akart nyerni, amíg a sajtó kiszimatolja. Egy pár hetet,vagy egy hónapot.


14/249

Sántított a dolog, de Bosch sem tudott jobbat kitalálni. Nem volt többkérdése. Irving témát változtatott, jelezve, hogy Bosch számára véget ért alátogatás.- Egyébként, hogy van a válla?

- Remekül.- Hallom, Mexikóban volt, és gyakorolta a spanyolt a lábadozás alatt.Bosch nem reagált. Nem hatotta meg ez a bájcsevegés. Már a nyelvénvolt, hogy elmondja, mennyire nem stimmel neki valami a helyszínnel, azösszes bizonyíték ellenére. Pontosan nem tudta megfogalmazni, mi az, éstalán jobb is, ha hallgat, amíg nem tisztázza magában kételyének okát.Irving szólalt meg elő bb:- Nem is gondoltam volna, hogy nyomozóink közül, persze a nem latin

származásúakra gondolok, veszi valaki a fáradságot, és megtanul egymásodik nyelvet. Jó lenne, ha az egész...- Találtunk valamit! - szólt ki Donovan a szobából.Irving faképnél hagyta Boscht, és elindult az ajtó felé. Sheehan követte őtegy öltönyös nyomozóval együtt, aki az elhárításnál dolgozott ésChastainnek hívták. Harry tétovázott egy pillanatig, majd utánuk indult.Az egyik laboros a fürdőszobaajtóban állt kollégái gyűrű jében. Bosch mármegbánta, hogy könnyelműen eldobta a zsebkendő jét. Mélyen leszívta a

cigarettafüstöt.- A jobb hátsó zsebében volt - mondta az orvosszakértő. Kissé elmosódottmár, de azért olvasható. Kétszer összehajtották, így maradt a belső oldal

jobb állapotban.Irving egy műanyag zacskóval a kezében hátrált ki a folyosóra, és közbena tartalmát nézte. A többiek, Bosch kivételével köréje gyűltek.A papíros pont olyan szürke volt, mint Moore bőre. Boschnak úgy tetszett,mintha egy sort ki tudna betűzni. Irving felkapta a fejét, és kérdőn nézett

rá, mintha most látná először.- Bosch, magának most már tényleg távoznia kellene. Harry szerette volnamegkérdezni, mi áll a levélben, de tudta, úgyis elutasítanák. Chastainarcán elégedett vigyort pillantott meg.A sárga szalagnál megállt, hogy rágyújtson egy újabb cigire, amikorcipőkopogást hallott a háta mögül. Ahogy megfordult, a kettes csatornaegy riporternő jét látta közeledni a hivatásosak kötelező mosolyával.Sikerült megelőznie, mielőtt megszólalt volna.

- Kívülálló vagyok. Nem mondhatok semmit.- Nem lehet, hogy...


15/249

- Nem.A nő arcáról eltűnt a mosoly mintha guillotine vágta volna el. Dühösenfordított hátat, és elviharzott. Ám tűsarkú cipő je néhány perc múlva márott kopogott az operatőr mellett, amint sietett pózba állni a felvételhez.

Most hozták ki a holttestet. Vakuk és reflektorok villantak és vakítottak,hirtelen fényárba borítva a kopott motel bejáratát. A letakart tetemethordágyon tolták ki egy kék mentőautóba. Harry észrevette Irvinget, amintkomor képpel, merev tartással a háttérben követte őket, annyira lemaradvacsak, hogy azért benne legyen a kamerák kereszttüzében. Utóvégre

bármilyen közszereplés is több a semminél, f őleg a tévéhíradóban, és f őlegolyan ember számára, aki a rendőrf őnöki állásra pályázik.Lassan kezdett oszladozni a sokaság. Távoztak az újságírók, a zsaruk,

mindenki. Bosch átbújt a sárga szalag alatt, hogy Donovant vagy Sheehantmegkeresse, de helyettük Irvingbe botlott.- Nyomozó, valamiben a segítségemre lehetne. Sheehan nyomozónak mégitt van dolga, én pedig szeretném megelőzni a médiát Moore feleségénél.Elvállalná a család értesítését? Persze semmi nem biztos, de szeretném, hatudnák, mi történik.Bosch olyan nagy fokú érdeklődést mutatott az eddigiekben, hogy mostnem visszakozhatott. Benne akart lenni, hát most megkapta.

- Mondja a címet - felelte.Irving hamarosan távozott, és az egyenruhás rendőrök megszüntették akordont. Bosch észrevette Donovant, amint kezében a nylonba bugyoláltvadászpuskával, és több kis műanyag zacskóba csomagolt bizonyítékkalkocsija felé tartott. Harry föltette a lábát az autó ütköző jére, mialattDonovan berámolta cuccait egy kiürült borosládába.- Mit akarsz, Harry? Most hallom, hogy neked nincs is itt semmikeresnivalód.

- Az az elő bb volt. Most meg már van. Belekerültem. Én kaptam akiértesítést.- Valakinek azt is meg kell csinálni.- Hát, igen. Azt teszed, amit rám bíznak. Mit írt Moore?- Nézd, Harry. Ehhez neked...- Figyelj, Donnie, Irving megbízott valamivel. Azt hiszem, ez feljogosít rá.Csak azt akarom tudni, mi volt a levélben. Ismertem ezt a fiút, oké? Nemdumálom el, ne félj.

Donovan vett egy mély lélegzetet, és kezdett rámolni a ládában.- Igazából, nem sok értelme van. Semmi, amiből következtetni lehetne.


16/249

Felkapcsolt egy elemlámpát, és megvilágította a levelet tartalmazózacskót. Egy sor volt mindössze: “Megtudtam, ki vagyok.”

3

A CÍM CANYON MEGYÉBEN volt, csaknem egy órás autózásraHollywoodból. Bosch az autópályán indult el észak felé, majd keresztül aSanta Susanna hegyen át haladt tovább. A forgalom szórványos volt. Azemberek otthon ültek, és ették a sült pulykát. Bosch Moore-ra gondolt,arra, amit tett, és amit hátra hagyott.“Megtudtam, ki vagyok.”

Gőze nem volt, mit akart mondani halott kollégája ezzel a mondattal, s a

levelet ráadásul a farzsebébe gyömöszölte. Harry egyetlen találkozásukratámaszkodhatott csupán. És az meg mi volt? Néhány sörözéssel éswhiskyzéssel töltött óra egy morózus, cinikus zsaruval. Nem tudhatja, mi

játszódott le benne, hogyan kopott meg a páncél, amelyet védekezésülépített maga köré.Felidézte találkozását Moore-ral. Néhány héttel ezelőtt történt, szakmai

jellegű volt. Moore problémái mégis felszínre kerültek. Egy kedd este jöttek össze a Catalina grill bárban. Moore szolgálatban volt, de a bár alig

egy fél háztömbnyire esett a Boulevard-tól. Harry a helyiség hátsósarkában üldögélt. Moore lehuppant a szemközti székre, és ugyanaztrendelte, mint Harry. Farmert viselt, és öve alá ér ő pulóvert. A szokásosálcázás, amelyben teljesen természetesnek hatott. A farmerja combbankopott volt, a pulcsi ujja elszakadt, és a hasadáson át látni lehetett a karjáratetovált ördög pofát. A maga módján jóképű Moore legalább három napjanem borotválkozott, tekintete pedig olyan üres volt, idézte most maga eléa képet Bosch, mint egy túszé, aki hosszú és nehéz fogságból szabadult.

Olyan volt a vendégek között, mint kukásember egy esküvőn. Harrymegfigyelte, hogy a kábszeres zsaru szürke kígyóbőr csizmát visel, azt afajtát, amelyet a rodeósok kedvelnek, f őleg a sarka miatt. A kissé magassarok előre keskenyedett, így jobban megvethetik a lábukat a porban,miközben egy marhát próbálnak a földre rángatni, és megkötözni.

Népszer ű nevén “dustbuster”-nek hívták, mert a kábszeres zsaruk ishasonló célokra használták, lerántani egy gyanúsítottat a porba.Cigiztek, iszogattak és könnyedén csevegtek. Bosch rájött, hogy a

Calexico név, valóban Moore kevert származására utal. Összességébensötét benyomást keltett koromfekete hajával, széles csípő jével és er ős


17/249

vállával, s ezt a sötét összbenyomást csak szeme színe zavarta meg. Olyanzöld volt, akár egy kaliforniai szörfösé. Hangjában pedig végképp nyomasem volt mexikói származásának.- Létezik egy Calexico nevű határváros. Pont Mexicalival szemben. Járt

már ott?- Soha.- Ne aggódjon, nem vesztett sokat. Épp olyan város, mint a többi. Én néhamég lemegyek azért.- Család.- Fenét. Már nem élnek.Moore intett a pincérnek még egy körért, majd a füstszűrőig égett cigijér őlegy újabbra gyújtott.

- Valamit kérdezni akart, nem?- Igen, persze. Van itt egy dolog.Az italok megérkeztek, és Moore egy óvatos mozdulattal leküldte azegészet. Újra rendelt, mielőtt a pincér felírta volna az előzőt.Bosch nagy vonalakban elmondta a történetét. Már néhány hete dolgozikrajta, de ez ideig nem jutott sehová. Egy harminc év körüli férfi holttestére

bukkantak a Gower utcát átívelő Hollywood autópálya hídja alatt. Késő bbaz ujjlenyomatok alapján azonosították a férfit. James Kappalanni, Oahu,

Hawaii. Egy negyvenöt centis hosszúságú dróttal fojtották meg amelyneka végeire a jobb fogás érdekében fadarabot er ősítettek. Tiszta, profimunka. Kappalanni arca kékes-szürkés volt, mint egy osztrigáé. A kékhawaii, a boncolást végző orvosnő csak így hívta. Addigra Bosch aszámítógépes rendszerből már megtudta, hogy Jimmy Kapps volt a férfi

beceneve, és bűnlajtsroma legalább olyan hosszú, mint a drót, amelykioltotta életét.- Nem okozott nagy meglepetést, amikor felnyitották, és negyvenkét gumit

találtak a gyomrában - mondta Bosch.- Mi volt bennük?- Ez a szarházi “üvegnek” hívta. A jégből származtatva, legalábbis eztmondták nekem. Emlékszem néhány évvel ezelőtt ez volt a divatosszóhasználat. Szóval, az a lényeg, hogy ez a bizonyos Jimmy Kappskábítószercsempész volt. A gyomrában szállította az anyagot, amikor

belefutott a drótba, alighogy leszállt a honolului gépr ől.- Úgy hallom, ez az “üveg” nagyon drága dolog, és nagyon kelendő a

piacon. Valami háttérinformációra van szükségem. Merthogy a világonsehová nem jutottam még. Ötletem sincs, ki ölhette meg Jimmy fiút.


18/249

- Ki beszélt magának az üvegr ől?- Belvárosi drogszakértők. Nem volt nagy segítség.- Azért, mert igazából senki nem tud szart se, beszéltek a fekete jégr ől is?- Valamit. Azt mondták, hogy az a konkurencia. A mexikóiak hozzák. Ez

minden.Moore a pultost kereste tekintetével, aki a bárpult túlsó felén tett-vett, ésláthatóan szándékosan nem figyelt rájuk.- Viszonylag új anyagról van szó - mondta. - A két dolog alapvetőenazonos. Ugyanaz a hatás. Az üveg Hawaiiról jön. A fekete jég Mexikóból.A huszonegyedik század drogja, azt hiszem, így lehetne aposztrofálni. Hakereskedő lennék, azt mondhatnám, minden korosztály számára ideális.Arról van szó, hogy összehozták a kokót, a heroint és a PCP-t. Jó kis por.

Mindent tud. Az benne az új, hogy elnyúlik a hatása. Órákról van szó, nem percekr ől. A PCP a végén, mielőtt elmúlna a hatása, ad még egy löketet.Úristen, ha ez egyszer elterjed az utcákon, egyeduralma lesz a piacon, ésakkor csupa zombi bolyong majd idekint.Bosch hallgatott. Nagy részét már tudta, de nem akarta félbeszakítaniMoore-t. Rágyújtott egy cigire, és várt.- Hawaiiban kezdődött - folytatta Moore. - Oahuban. Ott gyártották a

jeget. Simán jégnek hívták. Veri a PCP-t és a kokót. Meglehetősen jól

jövedelmez. Aztán továbbfejlesztették. Heroint adtak hozzá. Az is jóanyag. Hófehér, ázsiai. És üvegnek kezdték nevezni. Valami szlogenlehetett: “sima, mint az üveg”.- De hát ebben a szakmában semmi nem marad titokban. Csak ár és profitlétezik.Mindkét kezét felemelte, hogy szavainak még nagyobb nyomatékot adjon.- A hawaiiaknak jó árujuk volt, csak éppen nehézségeik adódtak akontinensre szállítása körül. Hajó vagy repülő, ez a két lehetőség van. És

mindkettő jól ellenőrizhető. Legalábbis elég jól. így kapják el a Kappsféléket, akik lenyelik a szart, és elrepülnek vele. De hát azért ez sem ilyenegyszer ű. Először is csak egy bizonyos mennyiséget lehet lenyelni.Mennyi volt ebben a fickóban, negyvenkettő? Mennyi lehetett, százgramm? Nem éri meg a felhajtást. Aztán ott vannak a drogellenőrök.Elkapják a népeket a repülőn vagy a reptereken. Olyan embereketkeresnek, mint Kapps. Gumitolvajoknak hívják őket. Forgatókönyv szerintdolgoznak. Tudja, egy listájuk van, hogy mit kell figyelniük. Olyan

fickókat, akik verejtékeznek és száraz a szájuk, nem isznak, csak az


19/249

ajkukat nyalják. Az anti-diaré tablettáknak van ilyen hatása. A csempészekúgy isszák, mint a Pepsit. Ez elárulja őket.- Egyszóval, a mexikóiaknak sokkal-sokkal könnyebb. Földrajzi okokmiatt. Csónakjuk, gépeik, és mellesleg háromezer kilométeres

határvonaluk van, ahol gyakorlatilag nem létezik semmilyen ellenőrzés.Azt mondják, a határon a kokónak alig tizedrészét fogják meg. És ami afekete jeget illeti, egy gramm nem sok annyit nem csípnek el. Soha nemhallottam ilyen fogásról.Abbahagyta, amíg rágyújtott. Boschnak feltűnt, hogy remeg a keze.- A mexikóiak fogták magukat, és ellopták a receptet. Elkezdték másolniaz üveget. Csakhogy ők hazai gyártású barna heroint használtak, amibenkátrány van. Az a ragacsos szar a f őzőedény alján. Attól a sok szeméttől

lesz olyan a színe. Ezért nevezték el fekete jégnek. Olcsóbb az előállítása,a szállítása, és egyáltalán. Szinte teljesen kiütik a hawaiiakat az üzletből.Úgy tetszett, itt befejezte a mondókáját.Harry megkérdezte:- Hallott valamit arról, hogy a mexikóiak kinyírják a hawaii csempészeket,hogy áruhiányt teremtsenek a piacon?- Nem. Legalábbis itt még nem. Ne felejtse el, a mexikóiak gyártják aszart. De nem szükségszer űen ők árusítják. Nagyon sok kézen megy

keresztül, mire kijut az utcára.- Mégis ők a nagymenők.- Igen. Ez így igaz.- Akkor? Kinek állt érdekében megölni Jimmy Kappsot?- Megfogott, Bosch. Ez az első eset, amit hallok.- Tartóztattak le már bárkit is a fekete jég dílerek közül? Kaptak már elvalakit?- Párat. De ezek a létra legalján vannak. Fehér fiúk. A Boulevard-on

általában fehérek a dílerek. Ők könnyebben dolgoznak. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem mexikóitól kapják az árut. Azt sem, hogy nem déli bandák állnak a háttérben. Szóval, a mi letartóztatásaink nem vinnék előrea maga dolgát.Addig ütögette az üres söröskorsót a pulthoz, amíg a pincér oda nemfigyelt, és egy újabb kört rendelt. Kezdett egyre mogorvább lenni, ésBosch nem vette sok hasznát.- Feljebb kell jutnom azon a bizonyos létrán. Tud segíteni nekem? Már

három hete szarakodom vele. Vagy felmutatok valamit, vagy hagyom azegészet a fenébe.


20/249

Moore mereven nézett előre, a szemközti polcokon sorakozó üvegek felé.- Nézze, meglátom, mit tehetek - mondta végül. - De ne felejtse el, mi nemtöltjük az időnket a fekete jéggel. Kokó és különböző porok, esetlegkannabis. Ezzel találkozunk nap mint nap. Semmi egzotikum. Mi egyszer ű

zsaruk vagyunk, de van egy ismer ősöm a drogellenőrüknél. Majd beszélekvele.Bosch az órájára pillantott. Már csaknem éjfél volt, szeretett volna menni.

Nézte, ahogy Moore rágyújt egy újabb cigarettára, noha még mindig égettegy a teli hamuzó szélén. Harry előtt még ott volt a teli pohár sör, defelállt, és a zsebében kotorászott pénzért.- Kösz, f őnök - mondta. - Nézzen szét, és értesítsen, ha van valami.- Hát, persze - válaszolta Moore. Egy perc hallgatás után így szólt: - Hé,

Bosch!- Mi az?- Ismerem magát. Tudja,... beszéltek magáról a kapitányságon. Tudom,hogy benne volt a slamasztikában. Csak kérdezem, volt valaha baja egyChastain nevű öltönyössel?Bosch gondolkodott egy pillanatig. John Chastain az egyik legjobb zsaru.A belső elhárításnál a panaszokat úgy osztályozták, hogy jogos, nem jogosés alaptalan. Őt “jogos” Chastainnek hívták.

- Hallottam róla - mondta. - Ő egy hármas. Az egyik osztályt irányítja.- Tudom, hogy hármas a besorolása. A fenébe is, mindenki tudja. Aztakarom kérdezni, hogy... ő is nyomozott maga ellen?- Nem, valaki más volt.Moore bólintott. Előrehajolt és elvette a Bosch előtt maradt italt.Felhajtotta, majd így szólt: - Chastain, abból, amit hallott róla, magaszerint jó zsaru? Vagy ő is csak egy seggfej?Bosch nagyon szeretett volna rákérdezni, mir ől is van szó, de nem akart

belekeveredni semmibe. Moore hallgatott. Boschra várt. Harry végül úgydöntött, inkább nem kér belőle.- Ha egyszer rászállnak az emberre, nem sokat tehetünk velük szemben.Fel lehet hívni a szakszervezetet, és szerezni egy jó ügyvédet. Azt tenni,amit ő mond, és nem beszélni fölöslegesen.Moore ismét csak némán bólintott. Harry letett két húszdollárost, remélve,hogy fedezi a cehhet. Még a pincérnek is marad valami, és kisétált.Soha többet nem látta Moore-t.

Bosch rátért az Antelope Vally országútra, és északkeletnek tartott. ASand Canyon felüljáróról belátta az egész autópályát, és kiszúrt egy délnek


21/249

tartó fehér tévéskocsit. Oldalán óriási 9-es díszelgett. Ebből arra akövetkeztetésre jutott, hogy Moore felesége már valószínűleg tudni fog adologról, mire ő odaér. Ettől némi bűntudatot, ugyanakkormegkönnyebbülés félét érzett, hogy nem ő lesz az első, aki közli szegény

asszonnyal.Eszébe jutott, hogy nem tudja a nevét. Irving csak a címét adta oda,nyilván avval a meggyőződéssel, hogy Bosch ismeri. Miközben lefordultaz autópályáról a Sierra f őútra, próbálta felidézni magába az újságcikket,amelyeket a héten olvasott. Mindben név szerint említették az asszonyt.Rádöbbent, hogy nem emlékszik a névre. Azt tudta, hogy tanár, talánangolt tanít, egy gimnáziumban Vallyben. A jelentésekben az állt, hogynem volt gyerekük. Emlékezett arra is, néhány hónapja már külön éltek.

Csak épp a nevét felejtette el.Befordult a Del Pradón, és a házszámokat kezdte figyelni, végül megálltegy ház előtt, amely valaha Cal Moore otthona volt.Egy átlagos ranch jellegű épület volt, olyan, amilyet tucatjával lát azember az utak mellett. Nagynak tetszett, talán négy hálószobásnak, amitBosch furcsállott egy gyermektelen házaspár esetében. Talán tervezték,hogy lesz gyerek.

Nem égett a bejárati ajtó feletti lámpa. Senkit nem vártak. Senkit nem

akartak fogadni. A hold halvány fényénél Bosch jól látta, hogy a ház előttigyepet, már legalább egy hónapja nem nyírták.A garázsajtó is zárva volt, és autót sem látott kint. Némi fény szűrődött kia bejárat melletti elfüggönyözött ablakon át. Kíváncsi volt a feleségre, éshogy milyen érzelmeket vált ki belőle a hír. Bűntudatot vagy haragot.Vagy épp mindkettőt.Az utcára hajította a cigijét, kiszállt a kocsiból, és elindult a ház felé.Ellépett az árválkodó “ELADÓ” tábla mellett.

4

A BEJÁRATI AJTÓ ELŐTTI “Üdvözlöm” felíratú lábtörlőt jó régen nem porolták ki. Bosch is csak azért vette észre, mert kopogtatás után cipő jeorrát kezdte nézegetni. Tudta, bármi jobb, mint ennek a nőnek a szemébenézni. A második kopogásra válaszolt.- Menjen innen. Nem nyilatkozom.

Bosch elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy ma már ő is használta ezt akifejezést.


22/249

- Jó estét. Mrs. Moore? Nem újságíró vagyok, kérem. A Los Angeles-iRendőrségtől jöttem.Az ajtó kinyílt, és a résben megjelent a nő arca, hátulról megvilágítva, aligkivehetően. Bosch látta, hogy a biztonsági láncot nem akasztotta ki.

- Igen?- Mrs. Moore?- Igen?- Harry Bosch vagyok. Nyomozó. Los Angelesből. Engem küldtek, hogy...

bemehetnék? Szeretnék... fel kell tennem néhány kérdést, és... néhánydolgot el kell önnek mondanom.- Elkésett. Már jártak itt a 4-es, az 5-ös, és a 9-es csatornától. Amikorkopogott, azt gondoltam, egy újabb tévéállomás. A2-es vagy A7-es. Mást

nem vártam.- Beengedne, Mrs. Moore?Eltette a rendőrigazolványát. Az asszony bezárta az ajtót, és hallanilehetett, ahogy kiemeli a láncot. Az ajtó kitárult, és széles karmozdulattal

beinvitálta őt. Mexikói jellegű csempével kirakott előszobába lépett. Egykerek tükör lógott a falon, ebből figyelte, amint a nő gondosan bezárja azajtót. Észrevette, hogy zsebkendőt szorongat a kezében.- Sokáig tart? - kérdezte.

Nemmel válaszolt, mire az asszony bevezette a nappaliba, ahol belehuppant egy barna bőrfotelbe, amely közvetlenül a kandalló mellettállt. Boschnak nagyon kényelmesnek tetszett. Őt a szemközti kanapéraültette. Ez volt a vendégek helye. A kandallóban kialvóban volt a tűz,néhány fadarab izzott tétován csupán. Az asztalon egy csomag

papírzsebkendő, és egy csomó irat. Mintha dolgozatok lettek volna, vagyvalamilyen kéziratok. Némelyik átlátszó nylon fóliában.- Olvasónaplók - mondta, észre véve Bosch pillantását. - Adtam egy kis

feladatot a diákjaimnak a karácsonyi szünet előtt. Ez lesz az első karácsonyom egyedül, és be akartam magam biztosítani egy kis munkával.Bosch bólintott. Körülhordta a tekintetét a szobán. Abból, ahogy azemberek éltek, sok mindenre tudott következtetni. Sokszor amegfigyeléseire hagyatkozott, és elég jónak tartotta ezt a képességét.A szobában alig voltak bútorok. Nem úgy tűnt, mintha itt valaha nagytársasági élet zajlott volna. Az egyik falat könyvespolc borította, telekeménykötésű irodalmi művekkel, illetve képzőművészeti albumokkal.

Tévékészüléket viszont nem látott sehol. Gyereknek nyoma se. Csendesmunkára vagy baráti, kandalló melletti beszélgetésre való hely volt.


23/249

De másra nem.A kandallóval szemközt, a szoba távolabbi szegletében karácsonyfa álltfehér égőcskékkel, és piros díszekkel, néhány saját készítésű is voltköztük, mintha generációk óta cserélődnének, megőrizve a régit. Tetszett

neki, hogy saját magának is felállította a fát az asszony. Folytatta az életétés a szokásait még házassága romjain is. Érezte a belőle áradó er őt. Afájdalom páncélt vont köré, és talán a magányosság sem kímélte, dehatározottan érezhető volt benne az er ő is. A fa elárulta, hogy képes atúlélésre, és kilábal a bajokból. A saját erejéből. Szeretett volna emlékeznia nevére.- Mielőtt belefogna - mondta -, kérdezhetek valamit?A szék mellett álló olvasólámpa gyenge fényénél is jól látta a csillogó

barna szemet.- Hogyne.- Direkt csinálta? Szándékosan hagyta, hogy az újságírók érjenekhamarabb ide? Hogy ne magának kelljen a piszkos munkát elvégezni? Aférjem így hívta. Az értesítés. Azt mondta, a zsaruk menekülnek ez elől afeladat elől.Bosch érezte, hogy arcát elönti a forróság. A kandalló párkányán az óramost nagyon hangosnak tetszett. Nehezen bírt megszólalni. - Csak

nemrégen kértek fel, hogy jöjjek ki önhöz. Kissé nehezen is találtam ide.Én...Hirtelen abbahagyta. Ez a nő tudja.- Sajnálom. Azt hiszem, igaza van. Húztam az időt.- Nincs semmi baj. Nem kellett volna magára támadnom. Borzasztó nehézlehet.Bosch azt kívánta, bárcsak lenne egy fedora kalapja, mint a régi filmekbena zsaruknak. Most itt tarthatná a kezében, lenézhetne rá, és játszhatna a

karimájával, pont úgy, mint a filmekben. Felemelte a fejét, és most előszöregyenesen ránézett. Meggyötörtén is szépnek látta. Úgy gondolta,harmincas évei közepe felé járhat, barna hajú, és termetre, mint egyfutónő. Nem használt festéket, hogy elpalástolja a szeme sarkábangyülekező apró ráncokat. Farmert viselt, és bő fehér pulóvert, amelyr őlBosch azt gondolta, biztosan a férjé lehetett valamikor.Kíváncsi volt, mennyit őrzött meg szívében Calexico Moore-ból.Harry tulajdonképpen csodálta a megjegyzésért, amikor a piszkos

munkáról beszélt. Tudta, hogy megérdemelte. A vele töltött három percalatt úgy érezte megismerte, és emlékeztette is valakire a múltból, de nem


24/249

tudta, kire. Az er ő mellett valami megmagyarázhatatlan békesség áradt belőle. Szemével a nő tekintetét kereste. Mágnesként vonzotta.- Harry Bosch vagyok, bocsásson meg - kezdte elölr ől, remélve, hogy a nő is bemutatkozik majd.

- Igen. Már hallottam magáról. Emlékszem az újságcikkekre. És mintha aférjem is említette volna. Azt hiszem, ez akkoriban volt, amikor magát aHollywood körzetbe irányították. Pár évvel ezelőtt. Korábban azt mondta,hogy az egyik stúdió egy csomó pénzt fizetett magának, hogyhasználhassa a nevét, és az egyik esetből filmet készítettek. Azt is mondta,hogy egy flancos házat vett a hegyen.Bosch kellemetlenül bólintott, és gyorsan témát váltott.- Nem tudom, mit mondtak magának az újságírók, Mrs. Moore, engem

azért küldtek, hogy megmondjam, úgy tűnik, a férjét megtalálták, és hogyhalott. Sajnálom, hogy ilyen szomorú hírt kellett önnel közölnöm. Én...- Tudtam. És tudta maga is, és minden átkozott zsaru a városban tudta,hogy ez lesz belőle. Nem beszéltem a riporterekkel. Azt mondtam, nemnyilatkozom. Amikor ennyien jönnek az ember házához karácsony este, ahülye is tudja, csak rossz hírt hozhatnak.Bosch bólintott, és lefelé nézett, a kezében lévő képzeletbeli kalapra.- Nos, hajlandó elmondani, mi történt? Öngyilkosságot követett el,

fegyvert használt?Bosch igent intett. - Más semmi nem biztos, amíg...- A boncolási jegyzőkönyv. Tudom. Egy rendőr felesége vagyok. Úgyértem, voltam. Tudom, mi az, amit elmondhat, és mi az, amit nem. Demaguk még velem sem tudnak egyenesen beszélni.Bosch látta a szemében fellobbanó haragot.- Ez nem így van, Mrs. Moore. Én csak megpróbálom csökkenteni a ha...- Bosch nyomozó, ha valami mondanivalója van számomra, akkor mondja

ki nyíltan.- Igen, asszonyom, fegyverrel követte el. Ha részleteket akar, elmondom,amit tudok. A férje, már ha valóban ő volt az, egy vadászpuskávalszétlőtte a saját fejét. A lövés teljesen levitte a koponyáját. Szóval megkell győződnünk, hogy valóban ő az, és hogy öngyilkosság történt, mielőtt

bármit biztosra kijelentünk. Nem arról van szó, hogy akármit iseltitkolnánk, csupán nincsenek még válaszaink.Hátradőlt a fotelben, és alakját beborította a félhomály. Bosch

megkönnyebbülten látta, hogy arcáról eltűnt a merevség, szeméből aharag. Vállát ellazította. Bosch elszégyellte magát.


25/249

- Ne haragudjon - mondta. - Nem tudom, miért mondtam el. Csak annyitkellett volna...- Minden rendben. Megérdemeltem... nekem is elnézést kell kérnem.

Neheztelés nélkül nézett rá. Áttörte a páncélt. Látta rajta, hogy igényli a

társaságát. A ház most már túl nagy és túl sötét volt egymagának. A világösszes karácsonyfája és olvasónaplója se változtathatta meg ezt a tényt.Bosch nem csak ezért akart maradni. Ösztönös vonzódást érzett a nő iránt,akinek még a nevét sem tudta. Megfogta valami benne, és már azt is tudniakarta, mitől keletkeztek a karikák ezek alatt az átható tekintetű szemekalatt. Tudta, akárcsak ő, az asszony is mélyen magába rejtve hordjafájdalmát. Olyan volt, mint ő. Érezte.- Sajnálom, de még a nevét sem tudom. A kapitány helyettese csak a címet

adta meg, és útnak engedett.Mosolygott a férfi kínos helyzetén.- Sylvia. Bólintott.- Sylvia. Lehet, hogy kávéillatot érzek?- Igen. Akar egy csészével?- Nagyon jólesne, de, csak ha nem okoz gondot.- Egyáltalán nem.Az asszony fölállt, és kiment, vele együtt eltűntek Bosch kétségei is.

- Nézze, nagyon sajnálom. Talán magára kellene hagynom. Bizonyáraszeretné összeszedni a gondolatait, és én meg csak zavarok. Én...- Kérem, maradjon. Jól jön most a társasága.

Nem várta meg a választ. A kandallóban pattogó hangok kíséretében életrekaptak a lángok. A konyha felé távolodó alakot nézte. Várt egy pillanatot,még egyszer végigpásztázta tekintetével a szobát, felállt, és utána indult.- Feketén kérem.- Hogyan másképp, hiszen zsaru.

- Maga nem szereti őket, igaz? A rendőröket.- Mondjuk inkább úgy, hogy nem volt velük sok szerencsém.Háttal állt neki. Nézte miközben két csészét tett a pultra, és mindkettőtteletöltötte kávéval egy üveg kiöntőből. Bosch a hűtőszekrény mellettiajtófélfának támaszkodott. Nem tudta, mit mondjon.- Szép otthona van.- Nem. Ez csak egy ház, nem otthon. Éppen áruljuk. Azaz, inkább úgykellene mondanom, én árulom.

Még mindig nem fordult vissza.- Nem hibáztathatja magát azért, amit a férje tett.


26/249

Sovány vigasz volt, és ezt a férfi is tudta.- Könnyebb mondani, mint megtenni.- Tudom.Hosszú hallgatás következett, mielőtt Bosch rászánta magát, hogy

folytassa.- Találtak egy búcsúlevelet.Az asszony megmerevedett, de nem fordult vissza.- “Megtudtam, ki vagyok.” Ennyi volt mindössze.

Nem válaszolt.- Mond ez magának valamit?Most végre megfordult. Arcán jól látszott a sírás nyoma. Bosch idétlennekérezte magát, tehetetlennek, hogy képtelen segíteni.

- Nem tudom. A férjem... rögeszmésen ragaszkodott a múlthoz.- Hogy érti ezt?

- Mindig, örökösen emlékezett. Sokkal jobban szerette a múltat, mint a jelent, vagy a jövő ígéretét. Szeretett a gyerekkoráról beszélni.Ragaszkodott hozzá... nem tudta a dolgokat elengedni.A szeme sarkában ismét gyülekeztek a könnycseppek. Hirtelenvisszafordult a pulthoz, és teletöltötte a másik csészét is.- Mi történt vele? - kérdezte Bosch.

- Mi történik mindenkivel? - Az asszony hallgatott egy darabig, majdfolytatta. - Nem tudom. Vissza akart menni. Valamit ott hagyott, ésrettenetesen szenvedett ettől.Mindenki ott hagy valamit a múltjában, amit késő bb kétségbeesettenkeres, gondolta Bosch. Sokszor jobban nyomasztja az embert, mint a

jövőért való aggódás. Az asszony egy zsebkendővel föl szárította akönnyeit, és felé fordult, kávéval a kezében. Harry belekortyolt, mielőttmegszólalt volna.

- Egyszer azt mondta nekem, hogy egy kastélyban élt - emlékezett azözvegy. - Legalábbis így nevezte.- Calexióban?- Igen. De csak egy rövid ideig. Nem tudom, mi történt. Soha nem beszéltéletének err ől a részér ől. Az apjával volt valami. Valahogy az apja márnem akarta őt. Neki, és az anyjának el kellett hagyni Calexiót, a várat,vagy mi a csuda volt, és az anyja elvitte őt a határon túlra. Mindig aztmondta, Calexicóból származik, de valójában Mexicaliban nőtt föl. Nem

tudom, járt ott valaha?- Csak épp keresztülhajtottam rajta. Soha nem álltam meg.


27/249

- Igen. Pont olyan hely. Ne álljon meg az ember. De ő ott nőtt föl.Elhallgatott, és Harry nem sürgette. A kávéjára meredt, látszott rajta,

belefáradt az egészbe. Még nem fogta föl, hogy számára ez éppúgy akezdet is, mint a vég.

- Volt valami, amin nem tudta magát túltenni. A kitagadottság. Gyakranment oda vissza. Én nem mentem, de tudom, hogy ő igen. Egyedül. Azthiszem, az apját figyelte. Talán azt látta, ami lehetett volna. Nem tudom.Megőrizte a gyerekkori képeket. Olykor éjszakánként, amikor azt hitte, énmár alszom, elővette őket, és sokáig nézegette.- Él még? Úgy értem, az apja? Még egy csészével töltött.- Nem tudom. Ritkán beszélt róla, és akkor is azt mondta, már halott. Denem tudom, képletesen értette, vagy valóban meghalt. Ami Calt illette,

számára halott volt. És ez a lényeg. Nagyon intim dolog volt ez számára.Ennyi év után is elevenen élt benne a kitaszítottság. Nem tudtam elérni,hogy beszéljen róla. Vagy amikor mégis megtette, csupa hazugságotmondott. Olyat, hogy az öregember nem is érdekelte, és nem jelentettszámára semmit. Egyszer csak, évekkel késő bb aztán feladtam, hogyezekr ől a dolgokról kérdezzem, és ő soha többé nem hozta szóba. Csaképpen lejárogatott oda. Olykor egy egész hétvégére, olykor csak egynapra. De nem beszélt róla, amikor hazatért.

- Megvannak még azok a fotók?- Nincsenek. Magával vitte őket, amikor elköltözött. Semmi szín alatt nemhagyta volna itt.Bosch belekortyolt a kávéjába, hogy időt nyerjen.- Nekem úgy tűnik - kezdte -, úgy tűnik, mintha... lehet ennek a dolognakvalami köze...- Fogalmam sincs. Annyit azonban mondhatok, hogy kettőnkhöz igenissok köze volt. Egy fajta megszállottság volt ez az ő részér ől. Többet

jelentett neki, mint én. Ezt tette a kapcsolatunkkal.Bosch némán elfordította a tekintetét. Mi mást tehetett volna? Munkájasorán olykor túl közel került mások legbelső bb világához, és a legtöbbszörcsak állt, és együttérzéssel bólogatott. Kérdéseket tett fel, ami bűntudatotokozott, mert nem volt joga a válaszhoz. Ő csak egy küldönc ebben adarabban. Nem neki kell kideríteni, hogy valaki miért vesz vadászpuskát aszájába.Mégis, Cal Moore rejtélye, és a fájdalom ennek a kedves nőnek az arcán,

nem engedte szabadulni. Valami megmagyarázhatatlan kisugárzása volt,amely megragadta, túl a kellemes megjelenésén. Csinos volt, ez


28/249

vitathatatlan, de az arcán ülő szenvedés, a könnyek, és a tekintetébenennek ellenére megjelenő bátorság volt az, ami vonzotta Boscht. Az jutotteszébe, hogy nem ezt érdemelte a sorstól. Hogy a jó istenbe tehette eztvele Cal Moore?

Bosch ismét felemelte tekintetét:- Volt még valami, amir ől egyszer beszélt nekem. Szóval, egyszer volt egykis ügyem a belső elhárítással.- Tudom, mi az.- Persze. Szóval tanácsot kért tőlem. Azt kérdezte, ismerek-e egy illetőt,aki kérdezősködik felőle. Chastainnak hívják. Beszélt err ől magával?- Nem. Nem szólt.Érezte, hogy megváltozott a hangja, szemei villogtak, újra feszült volt.

- Azért tudott róla, igaz?- Egyszer eljött ide Chastain. Azt hitte, majd együttműködöm vele. Aztállította, hogy én panaszt tettem a férjem ellen, ami persze hazugság volt.Végig akart menni a házon, de én elküldtem. Nem szeretnék err ől

beszélni, ha nem haragszik.- Mikor történt ez?- Nem tudom. Pár hónapja talán.- Figyelmeztette Calt?

Kissé zavarba jött, aztán bólintott. Ezután találkoztak ők a Catalinában, éskérte a segítségét.- Biztos, hogy nem tudja, mir ől volt szó?- Akkor már külön éltünk. Nem beszéltünk. Már nem volt köztünk semmi.Annyit mondtam neki, hogy itt járt az az ember, és hogy hazudott a

panaszt illetően. Cal azt mondta, mindig ezt csinálják. Hazudnak. Azt ismondta, ne aggódjak.Harry már befejezte a kávéját, de még kezében tartotta a csészét.

Valahogy megnyugtatta a mozdulat. Az asszony érezte, hogy a férjének problémái vannak, hogy a múltjával elárulta a jövő jüket, de lojális maradt.Figyelmeztette Chastainr ől. Bosch nem tudta ezért hibáztatni.Ellenkezőleg. Csak még jobban megkedvelte.- Tulajdonképpen, mit keres itt? - kérdezte az asszony.- Hogyan?- Ha a férjem halála ügyében nyomozna, akkor már tudnia kellett volna a

belső elhárításról. Vagy nekem is hazudik, vagy tényleg nem tud semmit.

Ha ez a helyzet, akkor mit keres itt?


29/249

A férfi letette a csészét a pultra. Ez néhány pillanatnyi gondolkodási időtadott.- Engem azért küldtek, hogy...- Tudom. A piszkos munka.

- Igen. Ez jutott nekem. De ahogy mondtam, ismertem kicsit a férjét, és...- Nem gondolom, hogy ezt a rejtélyt maga meg tudná oldani, Boschnyomozó.Hallgatott. Ebből nem lehet baj.- Angol nyelvet és irodalmat tanítok Vallyben, a gimnáziumban - szólaltmeg az özvegy. - Sok L.A-r ől szóló könyvet elolvastatok a diákjaimmal,hogy legyen valami fogalmuk a város történelmér ől. És lelkér ől. Szóval,az egyik kötelező olvasmány a Hosszú búcsú volt. Egy nyomozóról szól.

- Olvastam.- Van benne egy sor. Kívülr ől tudom. “Nincs halálosabb csapda, mint amitmagának állít az ember.” Valahányszor olvasom, mindig a férjemregondolok. Meg magamra.Újra elkezdett sírni. Némán, le nem véve a szemét Boschról. Most nem

bólintott. Látta szemében a könyörgést. Hozzálépett, és vállára tette akezét. Esetlen volt, de aztán a nő megmozdult felé, és fejét a férfi melléreszorította. Hagyta, hadd sírja ki magát.

Egy órával késő bb Bosch már a saját házában volt. Fogta a félig töltött poharat és az üveg bort, amely vacsoránál az asztalon maradt. Kisétált ahátsó teraszra, letelepedett és iszogatott, felidézve az eseményeket. A

bozóttüzet már eloltották szemben a hegyen. Ám most a testét égettevalami.Calexico Moore a maga módján válaszolta meg azt a kérdést, amelyetmindannyian mélyen magunkban hordozunk, és amit Harry Bosch isannyira vágyott megválaszolni.

“Megtudtam, ki vagyok.”És belehalt. Ez a gondolat szinte mellbe vágta. Szíve legmélyén találta el.

5

CSÜTÖRTÖK. A KARÁCSONY utáni első reggel olyan szép volt, mintamilyet a képeslap fotósok kívánnak maguknak. Nyoma sem volt aszmognak a város fölött. A tűz már rég kialudt, és a füstöt az óceán felé

vitte a szél. Nyomában a város, a ragyogó kék ég alatt sütkérezhetett.


30/249

Bosch úgy döntött, hogy a hosszabbik úton ereszkedik le a hegyr ől, aWoodrow Wilsonon hajtva a Mullholland kereszteződésig, majd a

Nicholas Canyon kanyargóin tovább. Szerette a hegyet, ilyenkorkülönböző színű vadvirágok borították. És itt terpeszkedtek a sok millió

dollárt ér ő luxusvillák is, amelyek a város múló dicsőségének aurájátárasztották. Vezetés közben az előző estére gondolt, arra, hogy milyen

jólesett Sylvia Moore közelsége. Amikor leért a hegyr ől, a Genesee-refordult a Sunset irányában, majd átvágott Vilcox felé. A kapitányságépülete mögött parkolt le, és a hátsó bejáraton keresztül lépett az irodába.A hangulat érezhetően nehezebb volt, mint a cigifüst egy pornómoziban.Mindenki leszegett fejjel ült az asztalnál, néhányan halkan telefonáltakvagy beletemetkeztek a papírmunkába.

Harry leült a gyilkossági csoport asztalánál, és Jerry Edgarra, egykoritársára emelte tekintetét. Már nem voltak partnerek többé. Emberhiányvolt az osztályon, máshonnan kellett kölcsönkérni zsarukat, mert aköltségvetés megnyirbálása óta létszámstopot vezettek be. Agyilkosságiaknál mindössze öten maradtak. A hivatali vezető, Harvey“Kilencvennyolc” Pounds hadnagy csak úgy tudta biztosítani az osztályműködését, hogy szétszedte a párokat, és szólóban dolgoztatta embereit, anehezebb eseteket leszámítva persze. Bosch szeretett egyedül dolgozni, de

a többiek panaszkodtak a változás miatt.- Mi történt? Moore? - kérdezte Edgart.Edgar biccentett. Egyedül voltak az asztal mellett. Shellby Dunne ésKaren Moshito rendszerint csak kilenc után jöttek be, és Lucius Porterszerencsés esetben tízre már meg is jelent, már ha józan volt.- A Kilencvennyolcas nemrégen kijött a kalitkából, és elmondta, hogyazonosították az ujjlenyomatot. Moore volt az. Szétlőtte a saját hülye fejét.Ezután hallgattak egy ideig. Harry a papírokat rendezgette asztalán, de

nem bírta elterelni Moore-ról a gondolatait. Elképzelte, amint kollégái,Irving vagy Sheehan, vagy akár Chastain felhívja Sylvia Moore-t, hogymegmondják neki a pozitív azonosítást. Látta maga előtt füstté válnicsekély kis kapcsolatát is az üggyel. Anélkül, hogy megfordult volna,érezte, valaki áll a háta mögött. Megfordult, és Poundsot látta feléjetornyosulni.- Harry, gyere be hozzám.Meghívás az üvegkalitkába. Edgarra nézett, aki “tudja a fene, mit akar”

kifejezéssel az arcán nézett vissza. Harry felemelkedett helyér ől, éskövette a hadnagyot az irodájába. A kis helyiséget három oldalon üvegfal


31/249

borította, amely megengedte, hogy rálásson beosztottjaira, ugyanakkortávol is tartotta magát tőlük. Nem kellett, hogy hallja, érezze vagy ismerjeőket. A reluxa, amelyet gyakran használt, hogy még inkább elkülönüljön,ezen a reggelen szabad betekintést hagyott a kintieknek.

- Foglalj, helyet, Harry. Ugye, nem kell mondanom, hogy itt nincsdohányzás? Jól telt a karácsony?Bosch nem válaszolt. Kényelmetlenül érintette, hogy ez a fickó Harrynakszólítja, és a karácsonya felől érdeklődik. Gyanakodva ült le.- Mir ől van szó? - kérdezte.- Jaj, ne ilyen ellenségesen, Harry. Nekem van neheztelni valóm. Most

hallom, hogy az ünnep jó részét abban a nyomorult motelben töltötte,ahová épeszű ember be nem teszi a lábát, és ahol történetesen egy másik

nyomozó csoport dolgozott.- Én ügyeletben voltam - mondta Bosch. - Engem kellett volna ahelyszínre kihívniuk. Csak elmentem megnézni, mi történt. Egyébként,

pedig úgy alakult, hogy Irvingnek szüksége volt rám.- Ezzel nincs is semmi baj, ha itt abbahagyja. Megkértek, hogy szóljakmagának, ne foglalkozzon tovább a Moore-üggyel.- Mit jelentsen ez?- Azt, amit ért.

- Nézze, ha...- Felejtse el, ne tör ődjön vele - mondta Pounds, és békítőleg emelte fel akezét, majd az orrnyergét kezdte masszírozni, mint akinek a feje fáj.Kinyitotta a középső fiókot, és egy kis doboz aszpirint vett elő. Kettőt aszájába tett, és megpróbálta lenyelni víz nélkül.- Legyen ennyi elég, OK? Nem akarok, nekem nem kell mag...Pounds elkezdett öklendezni, és felugrott a helyér ől. Kirontott a közeliivókúthoz. Bosch nem tör ődött vele, ült tovább nyugodtan a széken. A

hadnagy pár másodperc múlva visszatért, és folytatta.- Elnézést kérek. De azt gondolom, hogy nekem nem kell magávalvitatkoznom, valahányszor beinvitálom ide. Talán nem ártana, ha azosztály vezetésével kapcsolatos problémáit átgondolná. Azt hiszem, átesetta ló túloldalára.Bosch még mindig látott aszpirin maradványokat a szája szegletében.Pounds ismét megköszörülte a torkát.- Én csak megpróbáltam... a maga érdekében.

- Akkor Irving miért nem maga közölte a hírt?


32/249

- Nézze, Bosch, felejtse el. Megkérték valamire, és kész. Ennyi. Havolnának illúziói, felejtse el. Van, aki folytassa a nyomozást.- Ebben biztos voltam.Vette az adást, felállt, hogy távozzon. A legszívesebben kivágta volna

magát az üvegfalon keresztül, és a túloldalon rágyújtott volna egy cigire.- Üljön vissza - mordult rá Pounds. - Nem ezért hívtam.Bosch szó nélkül leült, és várt. Figyelte, ahogy a másik megpróbáljaösszeszedni a gondolatait. Az kihúzott egy fiókot, és egy favonalzót vettelő, majd szórakozottan ütögette vele a tenyerét, mialatt beszélt.- Harry, van fogalma arról, hány gyilkost tartóztattunk le ebben az évben?A kérdés váratlanul érte. Nern értette, mire akar Pounds kilyukadni. Azttudta, hogy ő egymaga tizenegy ügyben nyomozott úgy, hogy hat hétig

nem is dolgozott, mert Mexikóban kúrálta sebesülését. Az egész osztályra, becslése szerint körülbelül hetven eset jut.- Fogalmam sincs - válaszolta.- Hát, akkor én megmondom. Eddig a percig, hatvanhatnál tartunk. Ésmég öt nap van hátra az évből. Még esetleg egy beeshet. Egyremindenképpen számítok. A szilveszter éjszaka mindig zűrös. Tehát...- Mit akar ezzel mondani. Ha jól emlékszem, tavaly ötvenkilenc ügyünkvolt. Több a gyilkosság. Mi az új ebben?

- Az, hogy csökkent a felderített esetek száma. Kevesebb mint ötvenszázalék. Nos, a nagy részét maga göngyölítette fel. Tizenegy ügyet.Tizenegy végződött letartóztatással vagy más módon. Két gyilkos ellenkörözési parancsot adtunk ki. Két további ügyben még folyik a nyomozás,igaz? Például, a Kappalanni-ügyben. Jól tudom?Bosch bólintott. Nem tetszett neki ez az egész, de nem tudta volnamegfogalmazni, miért.- A probléma a statisztikánkkal van - mondta Pounds. - Ha az egészet

nézzük, meglehetősen siralmas a helyzet.Er ősen belecsapott a tenyerébe a vonalzóval, közben a fejét rázta.Harryben lassan derengeni kezdett, mire megy ki a játék, de még hiányzottnéhány motívum.- Gondolja csak végig. Az áldozatok, a családjaik. Sőt, sőt, arra gondoljon,hogy megrendül majd a bizalom bennünk, az egész osztályban, ha a L. A.Times világgá kürtöli, hogy a gyilkosságok felének elkövetői szabadlábonsétálnak a Hollywood-körzetben.

- Azt gondolom, nincs miért aggódnunk a közvélemény miatt. Nemhiszem, hogy csökkenne a bizalom velünk szemben.


33/249

Pounds újra megdörzsölte az orrnyergét, és halkan így szólt. - Most nincshelye a cinikus megjegyzéseinek, Bosch. Kérem, máskor hagyja kívül azarroganciáját. Bármikor felállíthatom a helyér ől. Bármikor. Érti? Szívesenmegtettem volna akkor, amikor panaszra ment a szakszervezethez.

- Akkor mi lenne a statisztikájával? Mir ől cikkeznének az újságírók? Hogya gyilkosok kétharmada szabadon jár-kel Hollywoodban?Pounds visszatette a vonalzót a fiókba, és betolta azt. Halvány mosolytlátott az arcán, és már tudta, besétált egy csapdába. Most egy másik fiókothúzott ki, és egy kék dossziét vett elő. Ilyenben tartották a nyomozati

jegyzőkönyveket. Bosch túl vékonynak találta ezt.- Ráhibázott. És máris a találkozónk apropójához érkeztünk. Látja, astatisztikáról beszéltünk. Ha sikerül még egy esetet felderítenünk,

túljutunk az ötven százalékon. És ahelyett, hogy azt kellene mondanunk, agyilkosok több mint a fele szabadlábon van, azt mondhatjuk, a felétlelepleztük. De ha már kettőt sikerül befejezni, akkor ez úgy hangzik,hogy több mint a felét rács mögé juttattuk. Ért engem?Pounds bólintott, amikor Bosch nem szólt semmit.- Lucius Porter nem jön vissza közénk - mondta. Beszéltem vele mareggel. Kimerült, betegszabadságra megy. Azt mondta, kezelésre kell

járnia.

Pounds benyúlt a fiókba, és elővett egy másik iratköteget is. Bosch mármegértette.- És remélem, hogy jó doktort talál. A saját érdekében.Miközben beszélt, a kupac tetejére tette az ötödik és hatodik csomagot is.- Legjobb tudomásom szerint, a májzsugorodás nem tartozik a stresszokozta betegségek közé. Porter egész egyszer űen piás. Nem tartomtisztességesnek, hogy idegi kimerülésre hivatkozik, és nyugdíjaztatjamagát, csak mert képtelen megállni, hogy ne igyon. A meghallgatáson

majd megfingatjuk. Az sem érdekel, ha magát Teréz anyát hozzaügyvédjének. Ki fogjuk nyírni.Ujjaival az irathalmaz tetején dobolt.- Átnéztem ezeket az aktákat. Nyolc befejezetlen ügye maradt. Egyszer űenszánalmas. Kimásoltam az idő pontokat, és mindet egyenként fogomellenőrizni. Akármibe fogadok, hogy csupa hamisítvány mindegyik.Valahol egy kocsmában üldögélt a bárpultra könyökölve, miközben

papíron tanúkat hallgatott ki, vagy dolgok után járt.

Pounds szomorúan rázta meg a fejét.


34/249

- Tudja, amikor megszüntettük a partneri beosztásokat, elvesztettük azellenőrzés lehetőségét. Senki nem tartotta ezen a fickón a szemét. Mostmeg itt ülök ezzel a befejezetlen nyomozati anyaggal, aminél trehányabbmunkát még az életben nem láttam. Azt tudom csak, hogy már régen le

kellett volna zárni valamennyit.És kinek a nagy ötlete volt a párok megszüntetése? A kérdés már Boschnyelve hegyén volt, de inkább hallgatott.- Hallotta már azt a tízéves történetet Porterr ől, amikor még egyenruhásvolt? - kérdezte inkább. - Ő és a partnere egyszer megálltak, hogy egyközterületen piáló pasast felírjanak. Porter ült a volánnál. Rutinfeladat,csak egy szabálysértési feljelentés, így hát bent maradt a kocsiban. Szóval

békésen üldögél, amikor az a szarházi feláll a járdáról, és lelövi a rendőrt,

miközben az két kézzel a noteszát fogja. És Porter csak nézi.Pounds kedvetlenül hallgatott.- Ismerem a történetet, Bosch - mondta aztán. - Minden újoncnakelmondják, mint tanmesét az akadémián. Elrettentő példa, hogy hogyankell elbaszni valamit. De ez már szakállas sztori. Ha valaha iskimerültségre hivatkozhatott volna, hát ott volt a lehetőség. Akkor.- Hát pont err ől van szó, uram. Akkor nem élt a lehetőséggel. Megpróbáltatúltenni magát rajta. Lehet, hogy tíz éven keresztül próbálkozott, s aztán

egyszer űen magával sodorta ez a sok mocsok. Mit vár tőle, mit tegyen?Amit Cal Moore? Kap egy jó pontot a személyi lapjára, ha megspórol egyrendőrnyugdíjat a városnak?Pounds nem válaszolt azonnal.- Szép beszéd volt, Bosch. De nem a maga dolga, mi történik Porterrel.

Nem is kellett volna megemlítenem. De mivel megtettem, világosabb leszmaga előtt, amit mondani akarok.Gondosan elrendezgette az irattartókat, majd áttolta Bosch térfelére.

- Maga veszi át Porter munkáját. A Kappalani-ügyet pihentesse pár napig.Egyébként sem halad vele, igazam van? Vesse bele magát ezekbe. Vigyeel az anyagot, és tanulmányozza. De gyors legyen. Kezdje azzal,amelyikr ől úgy gondolja, hogy gyorsan tudna végezni. Mindent dobjon be,hogy a maradék öt nap alatt sikert érjen el. Aláírom a hétvégi túlóráját is.Ha akar maga mellé még valakit, az sem probléma, engedélyezem. Csakazt kérem, hogy tegyen valakit rács mögé, Harry. Produkáljon egyletartóztatást. Nekem, nekünk szükségünk van még egy sikeres

felderítésre, hogy túljussunk azon a bűvös ötven százalékon. A határidő szilveszter éjszakája.


35/249

Bosch csak nézte f őnökét az iratkupac fölött. Most már tudta, kivel is vandolga. Pounds nem volt többé rendőr a szemében. Csak egy hivatalnok.Egy nagy nulla. A bűnt, a szétfröccsent vért, az emberi szenvedést astatisztikai adatok részeként kezelte. Év végén ez a statisztika mondta

meg, jól dolgozott-e, vagy sem. Nem az emberek. Nem egy belső hang. Eza személytelen arrogancia mérgezte meg a hangulatot az osztályon. Nemcsoda, hogy Porternek elege lett. Nem csoda, hogy Cal Moore meghúzta aravaszt. Harry felállt, kezébe vette a jegyzőkönyveket, és metsző pillantástvetett Poundsra, mintha csak azt mondaná, most megismertelek. Poundsnem bírta a tekintetét, és elfordult.Az ajtóból még Bosch visszafordult. - Kíváncsi vagyok, hol lesz maga,amikor Portert visszahelyezik az osztályra? Mit gondol, jövő ilyenkorra,

hány nyitott ügy marad?Pounds nem tetszése jeléül, felhúzta szemöldökét.- Ha hagyja elmenni, küldjenek valakit helyette. Sok ügyes fiú van másholis. Meehan például az ifjúságvédelmieknél nagyon jó. Ha őt megszerezné,lefogadom, hogy a statisztikai mutatói rögtön elindulnának felfelé.Pounds megvárta, amíg Bosch befejezi.- Mi van magával? Miért próbálja védeni a szaros seggét? Nem értem aszempontjait.

- Nincsenek szempontok, hadnagy. Azt hiszem, ez a dolog nyitja. Értengem?Visszament a helyére, és az aktákat ledobta a széke mellé a földre. Edgaraggódva nézett rá, s a most érkezett Dunne és Moshito is felkapta a fejét.- Ne kérdezz semmit - mondta Harry.Leült és a lábánál hever ő kupacot nézte, amellyel legszívesebben semmitnem csinált volna. Viszont borzasztóan er ős vágyat érzett arra, hogyrágyújtson, de a helyiségben elképzelhetetlen volt, legalábbis, amíg

Pounds a láthatáron van. Kikeresett egy telefonszámot a noteszából, éstárcsázott. Csak a hetedik csengetésre vették föl.- Mi van?- Lou?- Ki az?- Bosch.- Oh, hát persze, Harry. Bocsáss meg, nem ismertelek meg. Mi újság?Hallottad, hogy betegszabira megyek?

- Hát persze. Épp ezért hívtalak. Én kaptam a melóidat. Pounds rámlőcsölte. Szóval, szeretnék legalább eggyel hamar végezni. Mondjuk, a


36/249

hétvégére. Csak azt akartam megkérdezni, van-e valami ötleted, melyiketvegyem előre? Teljesen a nulláról kell kezdenem.Hosszú hallgatás következett.- Baszd meg, Harry - mondta Porter végül. Boschnak az a gyanúja támadt,

hogy már most részeg.- Ó. hogy a fene essen belé. Nem gondoltam, hogy az a faszfej mindet a tenyakadba varrja. Harry... Harry, én nem... szóval, nem nagyon tudtam, mitkezdeni velük.- Hé, Lou! Ne csináld, nem kell mentegetőznöd. Éppen én voltam kéznél.Szóval, csak valami támpontot keresek, ahol elindulhatnék. Ha nem tudszsegíteni, semmi baj. Majd átnézem az egész anyagot.Míg válaszra várt, észrevette, hogy a többiek, az asztalok mellett, anélkül,

hogy lepleznék, hallgatják a beszélgetést.- Bassza meg - mondta Porter. - Az istenit a fejemnek, nem tudok segíteni,Harry. Én, én nem voltam olyan mélyen benne, ha tudod, mire gondolok.A vége felé kezdtem szétesni. Ja, hallottál Moore-ról? A fenébe, láttamtegnap este a híreket. Én...- Igen, tényleg sajnálatos. Figyelj, Lou. Ne tör ődj vele, rendben? Majdszépen átböngészem az aktákat. Itt vannak a jegyzőkönyvek is, majdösszehozok valamit.

Semmi válasz.- Lou?- Rendben van, Harry. Hívj majd fel. Talán késő bb eszembe jut valami.Most éppen nem érzem valami fényesen magam.Bosch háromig számolt magában. Lelki szemei előtt látta Portert a vonaltúlsó végén, teljes homályban, és egyedül.- Figyelj rám - mondta halkan. - Vigyázz Poundsszal a beadványodban.Lehet, hogy nyomoztatni akar utánad. Tudod, mire gondolok? Rád állít

egy-két fickót. Maradj távol a kocsmáktól egy időre. Az is lehet, hogymegpróbál kicsinálni. Érted?Kis idő eltelt, mire Porter válaszolt, hogy érti. Bosch letette, és végignézetta kollegáin. Érdekes módon a terem mindaddig zajos volt, amíg el nemkezdett telefonálni. Elővett egy szál cigarettát.- A Kilencvennyolcas rád testálta Porter összes szemetét? - kérdeztehitetlenkedve Edgar.- Igen. Ezt tette. Én vagyok az osztály kukása.

- Igen, és ez mit jelent? Most szégyellnünk kell magunkat?


37/249

Bosch mosolygott a bajusza alatt. Látta Edgaron, nem tudja eldönteni,örüljön-e, mert nem ő kapta a rengeteg munkát, vagy megsértődjön, mertnem őt érte a megtiszteltetés.- Ed, egy szavadba kerül, máris visszarohanok a kalitkába, és

megmondom a Kilencvennyolcasnak, hogy te vállalkozol a melóra, mint atársam. Biztos vagyok benne, hogy ez a tintanyaló seggfej...Abbahagyta hirtelen, mert Edgar rugdosni kezdte a lábát az asztal alatt.Megfordult a székén, és a közeledő Poundsot pillantotta meg, vöröslő fejjel. Úgy tetszett, hallotta az utolsó mondatokat.- Bosch, ugye nem gyújt rá arra az undorító izére?- Nem, hadnagy. Éppen indultam kifelé.Hátratolta a székét, felállt, és elindult a hátsó parkolóba cigizni. A fogda

hátsó ajtaja tárva-nyitva volt. A karácsony esti piásokat már begyű jtötték,és most pakolták fel egy rabszállítóba, hogy előállítsák őket. Egy szürkeoverallos gondnok slaggal mosta a fogdát utánuk. Harry tapasztalatbóltudta, hogy a padozat enyhén lejt, pont azért, hogy megkönnyítsék amindennapos takarítást. Nézte a kifolyó mocskot, amint elért a csatornáig,és lefolyt a rácsok között. A vérrel és hányással kavargó víz undorította, ésa fogdából kiáramló bűz émelyítette. De nem mozdult. Tudta, ez az ő világa.

A csikket a vízb

Documents

02.Connelly Michael - Fekete Jég